Megosztás:

Schumacher: Csak a szerencsében bízhatunk

Schumacher már többször jelezte, hogy a jövő évre fókuszál.
Schumacher már többször jelezte, hogy a jövő évre fókuszál. © Bridgestone

Miközben a Mercedes vezetése továbbra sem mondott le arról, hogy még idén futamot nyer, Michael Schumacher szerint csapatát csak akkor láthatjuk a dobogó legmagasabb fokán ünnepelni, ha minden a kezükre játszik, és isteni szerencséjük lesz.

„Nagyon, de nagyon szerencsésnek kell lennünk ahhoz, hogy győzelmet tudjunk aratni az idei évben” – mondta a hétszeres világbajnok a Bildnek.

A három év kihagyás után visszatérő Schumacher nem is nagyon reménykedhet, hiszen eddig messze a várakozásokon alul teljesített, amit az is hűen bizonyít, hogy 54 pont a lemaradása csapattársával, Nico Rosberggel szemben, aki a hétvégén immáron idei harmadik dobogós helyezését szerezte meg.

Az ifjú német éppen ezért bizakodó, és úgy érzi, igaza van a Mercedes vezetésének, hogy még az idei évben győzelmet szerezhetnek, ami kulcsfontosságú lenne ahhoz, hogy elérjék céljukat, és elhappolják a Ferrari elől a harmadik helyet a gyártók versenyében.

Olvasóink ajánlatai:

MEGOSZTÁS: