Michael Schumacher elégedettségének adott hangot, miután idei legjobb rajtpozícióját szerezte meg a Török Nagydíj szombati időmérő edzésén, ahol az ötödik lett.
„Elégedett vagyok a mai időmérőmmel, és úgy gondolom, hogy sikerült előrelépést elérnünk” – mondta a hétszeres világbajnok, aki az idei évben immáron másodszor rajtolhat csapattársa, Nico Rosberg elől a versenyen.
„Ha figyelembe vesszük azt a tényt, hogy ezen a pályán igazán számít az aerodinamikai hatékonyság, akkor azt mondhatjuk, hogy a kemény munka meghozta gyümölcsét, és sikerült előrelépést elérnünk, amiért hatalmas dicséret illeti a srácokat.”
Schumacher egyébként utolsó mért körét nem tudta befejezni, ugyanis a hírhedt nyolcas kanyarban elvesztette autója felett az uralmát, megpördült, és a kavicságyban ragadt.
„Ami a nyolcas kanyarban történt, nos, az utolsó lehetőségem volt, hogy javítsak, ezért még keményebben hajtottam, de sok volt, és kicsúsztam."
"Szerencsére viszont nem sérült a versenygépem, így minden gond nélkül nekivághatok a vasárnapi megmérettetésnek” – magyarázta a hétszeres világbajnok, aki a pálya tisztább oldaláról rajtolhat.
„Ami a rajtpozíciómat illeti, örülök neki, hiszen a pálya tisztább oldaláról indulhatok, így minden esélyem meglesz arra, hogy megtartsam a helyezésemet, sőt akár pozíciókat is nyerjek az első métereken.”
„Az edzéseken gyakoroltuk a rajtot, és az én oldalam sokkal jobbnak tűnt. Ami a holnapi versenyt illeti, megpróbálok egy jó rajtot venni, és a lehető legjobb eredményt elérni.”
Olvasóink ajánlatai:







Hozzászólások
(8 komment)De a lényeg, hogy fejlődik! Hajrá!!!
17500Ft ha valakit érdekel Minichamps 1:18 2010-es Schumi Mercedes GP modell, vagy Rosberg
@TUNING: spammer takarodj!
10-20% Üzemanyag (benzin gázolaj) megtakarítás
+10% Teljesítmény növekedés (lóerő, nyomaték)
BRUMI Szűrő- és Égésjavító családdal.http://www.uzemanyag.hupont.hu
Autóhoz (személy, traktor, zetor, teher, kamion),
Hajóhoz,
15 év Garancia
Világ- Környezetbarát Találmány- Innovációs díj
Gyorsabb,könnyű indítás,kisebb
költség,hosszabb élettartam"
Ádám Tibor 0670-452.5302
http://www.uzemanyag.hupont.hu
@robitusszin:
Ne az idei szezonra koncentrálj, a merci sem azt teszi szerintem. Itt már nem történnek csodák, de jövőre még történhetnek és Schumi sem igért nagy dolgokat erre a szezonra.
Sztem az elkövetkező szezon hozza azt amire várunk.
GO SCHUMI!
Ha a mekik tényleg bajba lesznek akkor még a dobogó is elérhető...
Fejlődik fejlődik, de a többiek is fejlődnek...
Hát végre valami látszik a fejlesztésekből,kezd alakulni az autó csak szerintem már túl késő,
nem fogják tudni behozni a red bullt talán a meki meglehet.Go Schumi 7*vb