Schumacher: Ez volt életem legjobb versenyhétvégéje! - F1VILÁG.HU

Schumacher: Ez volt életem legjobb versenyhétvégéje!

HIRDETÉS
Fotó: FIA F3

Pazar hétvégét zárt a Nürburgringen a Forma-3-as Európa-bajnokság mezőnyében Mick Schumacher – a német mindhárom versenyét megnyerte Németországban, így a hátralévő két versenyhétvégén a bajnoki címért harcolhat.

A hétszeres Forma-1-es világbajnok Michael Schumacher 19 esztendős fia már a szombati futamon is elsőként szelte át a célvonalat, vasárnap pedig abszolút domináns formát mutatott, hiszen mindkét versenyen a pole pozícióból indulva sikerült nyernie.

Schumacher hátránya így csupán 3 pont a tabellán Daniel Ticktum mögött úgy, hogy még hat verseny hátravan az idei F3-as bajnokságból.

A német versenyző elárulta, soha nem volt még ilyen jó versenyhétvégéje.

„Ez volt eddigi autóversenyzői pályafutásom legjobb hétvégéje” – mondta Schumacher.

„A rajtom jól sikerült a 3. versenyen, az első kanyar előtt meg tudtam tartani a vezetést, utána pedig folyamatosan próbáltam előnyt kiépíteni.”

A Forma-3 mezőnye legközelebb az ausztriai Red Bull Ringre látogat, majd a szezon október közepén zárul Hockenheimben.

„A bajnoki összetettben most szorosan ott vagyok Daniel Ticktum mögött, de jelenleg még nem igazán figyelek a pontversenyre. A hátralévő két versenyhétvégére összpontosítok. Spielberg és Hockenheim olyan helyszínek, amiket nagyon kedvelek.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!