A beígért eső elmaradt, így végig száraz pályán folytathatták a 2011-es évre való felkészülést pénteken a Forma-1 csapatai.
A legjobb köridőt a spanyolországi Barcelonában ezúttal a hétszeres világbajnok Michael Schumacher futotta, aki nem kevesebb, mint 3 és fél tizedmásodperccel utasította maga mögé a ferraris Fernando Alonsót, valamint bő fél másodperccel csapattársát, Nico Rosberget.
Ahogyan arról korábban már beszámoltunk, a Mercedes komoly fejlesztéseket vonultat fel a katalán fővárosban, csütörtökön este pedig további új alkatrészek érkeztek a versenypályára, melyekkel Schumacher azon nyomban meg is kezdte a munkát.
A német versenyző 67 kört tett meg pénteken, mai legjobbját pedig (1:21.249) egy 7 mért kört számláló etap során futotta meg. Ez a köridő egyébként az eddig eltelt nyolc barcelonai tesztnap során az abszolút legjobb az idei esztendőben.
A Ferrari tovább folytatta a maratoni táv teljesítését, ezúttal azonban már a kétszeres világbajnok Fernando Alonso ült autóba. A spanyol versenyző 141 (!) kört tett meg Spanyolországban, és végzett végül a második helyen.
Kora délutánra a Mercedes csapata úgy döntött, Nico Rosbergnek is lehetőséget biztosít a mai edzésnapon, hogy kipróbálhassa az istálló új fejlesztéseit. A fiatal tehetség 22 kört futott, és végül harmadikként zárt, megelőzve a Renault színeiben pályára hajtó Nick Heidfeldet, valamint Rubens Barrichellót.
Ismét meglepően jól szerepelt a Sauber alakulata, a svájci kiscsapat ugyanis Kamui Kobayashival a volánnál a hatodik helyen végzett, és közel 100 kört teljesített.
A Red Bull csapata pénteken jobbára a közepes –és hosszabb etapok teljesítésével foglalkozott. Vettel csupán 64 kört tett meg, és mindössze a nyolcadik helyen zárt Jaime Alguersuari mögött. A német versenyző autója egyébként az utolsó percekben megállt a bokszutca végén, mely miatt a piros zászlót is be kellett vetni, a szervezők végül úgy döntöttek, időhiány miatt leintik a mai tesztnapot.
Fernando Alonsóhoz hasonlóan rendkívül produktív napot zárt a Lotus színeiben Heikki Kovalainen. A finn versenyző több mint 640 kilométert teljesített a katalán ringen, és a két Force Indiát megelőzve a kilencedik pozícióban intette le a kockás zászló.
Ma sem zárt jó napot a McLaren: a csapat Jenson Buttonnal képviseltette magát, és mindössze 57 kört futott, miután motort cseréltek az MP4-26-os versenyautóban. A tabellát végül Jerome D’Ambrosio zárta a Virginnel: a belga tehetség 46 forduló után 6 másodperces hátrányban lett tizennegyedik.
A legtöbb csapat a mai nappal befejezte a felkészülést a 2011-es évadra, szombaton azonban a McLaren, a Williams, a Ferrari, a Mercedes és a Hispania versenyzői még pályára gurulnak Katalóniában. Utóbbi csapat egyébként ma mutatta be új autóját a nagyközönségnek, ám miután néhány alkatrész még nem érkezett meg Barcelonába, a spanyol istálló nem tudta megkezdeni a munkát.
Olvasóink ajánlatai:
Eredmények – Barcelona – negyedik nap:1. Michael Schumacher Mercedes 1m21.249s 67 2. Fernando Alonso Ferrari 1m21.614s + 0.365s 141 3. Nico Rosberg Mercedes 1m21.788s + 0.539s 22 4. Nick Heidfeld Renault 1m22.073s + 0.824s 67 5. Rubens Barrichello Williams-Cosworth 1m22.233s + 0.984s 89 6. Kamui Kobayashi Sauber-Ferrari 1m22.315s + 1.066s 98 7. Jaime Alguersuari Toro Rosso-Ferrari 1m22.675s + 1.426s 72 8. Sebastian Vettel Red Bull-Renault 1m22.933s + 1.684s 64 9. Heikki Kovalainen Lotus-Renault 1m23.437s + 2.188s 138 10. Paul di Resta Force India-Mercedes 1m23.653s + 2.404s 42 11. Adrian Sutil Force India-Mercedes 1m23.921s + 2.672s 26 12. Pastor Maldonado Williams-Cosworth 1m24.108s + 2.859s 11 13. Jenson Button McLaren-Mercedes 1m25.837s + 4.588s 57 14. Jerome D'Ambrosio Virgin-Cosworth 1m27.375s + 6.126s 46







Hozzászólások
(13 komment)gyerekek ez már schumi!
Most Kovalainent emelném ki nem kevés kört ment a Lotus-al. A McLaren-en már meg sem lepődök majd a versenyen kiderül mi a helyzet.
Én azért tisztelem Schumit és sose szabad leírni, viszont a McLaren azért már összeszedhetné magát.
Hókusz: ott a pont!
Örüljünk az eredménynek, és tartsuk szárazon a puskaport Kenguruföldre!
@Serkocos: Schumacher pályacsúccsal végzett az élen!
A délelőtt folyamán a mezőny rangidős versenyzője 1:21.268 perces idejével 2011-es pályacsúcsot futott az új elemeknek köszönhetően. Érdekesség, hogy a német pilóta a leggyorsabb körét nem a szuperlágy, hanem a lágy keverékkel teljesítette, továbbá ekkor még a korábban használt első légterelő volt az autóján. Schumacher nem sokkal később egy 1:21.714 perces idővel is igazolta a W02-es autóban rejlő lehetőségeket.
Honnan veszed hogy az "élmenők" mind 1:20- at mennek majd???
Akárki akármit mond Ő már letett az asztalra olyat, amit szerintem soha senki nem fog! S ha ezt valaki nem respektálja az nézzen magába, és mutasson többet ennél!
Csak így tovább!
Ez egy gyorskör volt, de azért szép!
Az élmenők élesben itt 1:20 körüli időket fognak menni, úgyhogy nem kell hasra esni, de tényleg szép Schumitól, remélem élesben is látunk majd tőle ilyeneket!
Lehet, hogy Schuminak csak jó napja volt, de nekem akkor is nagyon tetszett!
:):):)
@F1Racingteam: Azért Rosberg is oda tette magát a harmadik helyre és sztem nem az volt a célja a tesztnek, hogy ki tud gyorsabb kört menni üres kocsival. :)
Na végre ezt szerettem volna látni már régóta. Go Schumi!!!
Nem hiszem hogy nagy meglepi lenne.Perez is meglepizhetne akkor idén ha tegnap nyerni tudott, csak nem fog mert a Sauber nem olyan jo mint amilyennek gondolják.Bár még senki nem tudhatja hogy ki milyen lesz mert Perez könnyü kocsival vert mindenkit míg a Red Bullok nehéz kocsival aláznak.Nem tudom miért nem lehet azt csinálni hogy megadni egy bizonyos idöszakot mondjuk egy másfél orát hogy csak 15 környi benyával lehessen menni a többiben annyival amenniyvel akarnak menni és akkor megtudnánk hogy ki milyen jo.De akkor meg nem volna benne izgalmas dolog hogy ki menniyvel megy szal ausztráliáig várni kell.:(
Az McLaren meg nem nézki olyan jonak mostmég.JAvuljatok már meg légyszives!!!!!!!!Go Hamilton Go McLaren és azok kedvéért akik Buttonosok Go Button.
Nocsak! Ez már a második ilyen "húzása" Schuminak az idén.
A semmiből egyszer csak fut egy legjobb kört!
Lehet hogy télleg lesz meglepi???