Schumacher: Ilyen az autóverseny

Kiábrándítóan ért véget a koreai versenyhétvége a Mercedes GP német versenyzője, Michael Schumacher számára.


Kiábrándítóan ért véget a koreai versenyhétvége a Mercedes GP német versenyzője, Michael Schumacher számára.

A hétszeres világbajnok jó tempóban versenyzett vasárnap, ám önhibáján kívül egy baleset miatt kiállni kényszerült végül.

„Ismét balszerencsével ért véget számomra a verseny, egy olyan futam, ami akár jól is elsülhetett volna” – mondta csalódottan Schumacher.

„Nagy kár érte, mert az autó versenytempója ismét nagyon jó volt, és tényleg sikerült előrelépnem néhány helyet. Érdekes lett volna látni, mire lettünk volna képesek, de azt hiszem, nyilvánvaló, hogy szerezhettünk volna néhány pontot.”

„Ami a balesetet illeti: nem láttam, hogy jön Vitaly [Petrov]. Hirtelen elfordultam abba az irányba, amibe egyáltalán nem akartam, utána pedig láttam, hogy lóg a hátsó szárnyam. Balszerencsés momentum volt, de történnek ilyen dolgok, ha az ember keményen harcol – ilyen a versenyzés.”

Schumacher csapattársa, Nico Rosberg ezúttal nyolcadik lett, ám ő sem lehet teljesen elégedett, hiszen nehéz futamon van túl.

„Jó tempóm volt a verseny elején, de miután a lágy abroncsokra váltottunk, nehezebbé vált a helyzet, mert túl nagy volt a gumikopás” – magyarázta Rosberg.

„Volt néhány remek csatám Jenson [Button] és a Ferrarik ellen, és keményen nyomtam azért, hogy megvédjem a pozíciómat Felipével [Massa] és Fernandóval [Alonso] szemben a középső etapban. Eközben elfékeztem az első gumijaimat, így korábban kellett kiállnom, mint terveztük, ami miatt az utolsó etap hosszúra nyúlt a másodlagos keverékkel.”

„A verseny végére nem volt elég tapadásom, így nem tudtam megvédeni a pozíciómat Jaime-val [Alguersuari] szemben. Nehéz verseny volt a mai, de örülök, hogy szerezhettem néhány pontot.”

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!