Megosztás:

Schumacher ismét jól szórakozott a versenyen

Schumacher elégedett, rajongói már kevésbé.
Schumacher elégedett, rajongói már kevésbé. © Mercedes

Michael Schumacher elégedett volt a mai versenyen mutatott teljesítményével, és élvezte a csatákat a középmezőnyben, miután már az első kanyarban megpördült, és visszacsúszott az utolsó pozícióba.

A hétszeres világbajnok jól kapta el a rajtot a nyirkos pályán, és talán néhány helyet előrébb is léphetett volna, ám összeütközött Fernando Alonso autójával, amit az első kanyarhoz érkezve Jenson Button forgatott ki.

Schumacher autójának első szárnya megsérült, így már az első kör végén be kellett állnia a boxba, és bár a biztonsági autós periódus segített neki a felzárkózásban, az utolsó helyről kezdhette meg a valódi versenyt.

„Egy jó versenyt futhattam volna, így bosszantó, hogy már közvetlenül a rajt után kiütöttek” – mondta a Mercedes GP német versenyzője.

„Az eset pedig keresztülhúzta a számításainkat, és igazából eldöntött mindent, meghatározta az egész versenyemet. Azonban néha történnek ilyen dolgok, amire csak azt lehet mondani, hogy ilyen a versenyzés.”

„Nem szabad elfelejteni, hogy az utolsó helyről kellett megkezdenem a felzárkózást, de azt kell mondanom, hogy még így is nagyon élveztem a vezetést, hiszen jó volt a sebességünk, volt mikor mi voltunk a leggyorsabbak a futam egyes szakaszaiban.”

Schumacher ugyan elégedetten nyilatkozott a teljesítményéről, sokak szerint még igenis időre van szüksége ahhoz, hogy felvegye a ritmust, mert nem volt olyan agresszív, mint azt egyesek várták tőle, Jaime Alguersuarin például körökön keresztül nem tudta áthámozni magát.

A többszörös világbajnok azonban úgy érzi, hogy a történtek fényében elégedett lehet a tízedik helyével, és azzal, hogy újabb pontot szerzett.

„Örülök annak, hogy pontot szereztem, és ezt a jó érzést magunkkal kell vinni a következő futamra, ahol egy újabb komoly kihívás vár ránk” – tette hozzá Schumacher, aki ezúttal is kikapott csapattársától.

Nico Rosberg az ötödik helyen végzett, miután az utolsó körökben elment Lewis Hamilton és Mark Webber mellett, akik az Alonsóval vívott csatájuk közben összeütköztek egymással, és megpördültek.

„Az ötödik hely egy remek eredmény egy ilyen mozgalmas versenyen” – mondta a német.

„Rosszul kaptam el a rajtot a vizes pályán, és aztán szenvedtünk a tapadás hiánya miatt. A hátsó gumik túlságosan hamar koptak, ezért úgy döntöttünk, kiállunk egy új szett gumiért, amivel talán harcba tudunk szállni az előttünk állókkal.”

„Még a gumikból származó előny ellenére sem volt könnyű az előzés, mikor befogtál valakit, így nagyon örülök annak, hogy néhány helyet előrébb tudtam kerülni, mikor Mark és Lewis összeütközött.”

„Továbbra is azon kell lennünk, hogy pontokat szerezzünk, miközben keményen kell dolgoznunk azon, hogy javítsunk az autó teljesítményén” – tette hozzá Rosberg.

Olvasóink ajánlatai:

MEGOSZTÁS:

Hozzászólások

(11 komment)
F1speedy képe

Hamandy, hogy te egy mennyire gusztustalan vagy, megall az eszem!!

SBazsa képe

Hamandy: Schumacher 3x volt a boxba, Alonso 1x, Hamilton eleve 11. helyről indult, valamint a Ferrari eleve jobb konstrukció, mint a Mercedes...

robitusszin képe

Szasztok!Na én én azt gondolom mindezekről hogy mi a faszt kurtak el ezen a kocsin tavalyhoz
képest egy kalap fos lett.Rosberg is csak szenvedett és ha Alonsó nem üti ki Schumit előrébb végezhetett volna.Akkor is Schumi a király,remélem az autóval kezdenek valamit.

schumacher69 képe

Schumahert lehet szeretni vagy utálni én az első mellett vagyok.Akik nem szeretik mindig találnak benne hibát.........de aki évek óta figyeli az tudja,hogy mindig kihozza magából a legtöbbet.Neki már nincs mit bizonyítani,de különben meg úgy is fog idővel.

Gabii képe

hallod sztem maradj csöndbe!:D Alonso kihagyott 3 évet.?
sztem nem
Schumi is belefog lendülni ne féljél jogosan ment am reklamálni:D ennyi pápá

ricemaster képe

Hol vannak már azok az idők amikor az utolsó helyről a harmadikra feljött? Nagy csodát nem kell várni tőle, attól még hogy 7X VB. Csak Nyugdíj kiegészítésként meg a szórakozás kedvéért csinálja az egészet, a merci meg még nem elég erős, mint anno a Ferrari volt! Öregszik az ember!

Attis38 képe

@Hamandy: dobogós lehetett volna,de ha nincs Vettel balszerencséje,a következő nagydíjig nem érte volna utol a kis németet Hami,ellentétben a saját maga által nyilatkozottal:

Attis38 képe

Ha Alonsohoz viszonyítjuk a futamon nyújtott teljesítményét,akkor lehet a nézőkben hiányérzet,hiszen mind a két pilóta a mezény végéről kellett,hogy lendületet vegyen a baleset után.Schumin azért még látszik a 3 év kihagyás,de ha nincs az "accident",akkor szerintem simán hozta volna Rosberg szintjét.Azt se felejtsük már el,a Ferrari jelen pillanatban jobb konstrukció,mint a Mercedes.

Hamandy képe

mivel volt elégedett???Alonsó a 18.helyről a 4.-re is elért...parádésan,Hamilton a 11.-ről dobogós is lehetett volna,szenzációsan vezetve,ha a tökéletlen Webber ki nem üti..az egész világ Schumahert "lesi" a királyt,aki max akkor tud igazán felpörögni,amikor panaszkodni megy a versenybírákhoz,mert Alonsó feltartotta a gyors körén.számomra ez csalódás,neki elégedettség,tényleg fura

Oldbiker1990 képe

Sziasztok!
Szerintem MS tudta volna tartani verseny közben Rosberg tempóját, de azért az előzéseknél kijött az a 3 év szünet...

bonus6 képe

Elégedett volt??? hmm .Ez fura nyilatkozat tőle..:)