Schumacher: Kisebbnek tűnik a lemaradásunk

Michael Schumacher a hetedik pozícióban végzett a második szabadedzésen Monacóban, miután a csapat gyors munkájának köszönhetően újra működőképessé tette autóját, s végül pályára léphetett a hétszeres világbajnok.


Michael Schumacher a hetedik pozícióban végzett a második szabadedzésen Monacóban, miután a csapat gyors munkájának köszönhetően újra működőképessé tette autóját, s végül pályára léphetett a hétszeres világbajnok.

Schumacher úgy véli, Barcelona óta sikerült előrelépéseket tenniük, és közelebb kerültek az élmezőnyhöz. A német versenyző elégedett a csapattagok munkájával, akik nagyszerű és gyors munkát végeztek reggel óta, amikor is a hétszeres világbajnok összetörte a Mercedes versenygépét.

“Kisebbnek tűnik a lemaradásunk itt, mint Barcelonában. Ami a délelőtti balesetemet illeti: beállítás-módosításokat hajtottunk végre az adott etapon belül, és blokkoltam a fékeket. Ezután úgy döntöttem, kimegyek a bukótérbe, de már túl késő volt, ezért a gumifalnak ütköztem. A szerelők nagyszerű munkát végeztek, és délutánra már olyan gyors volt az autó, mint reggel.”

A német pilóta elmondta, elégedett a Mercedes teljesítményével, és reméli, a hétvége elkövetkezendő részében is ilyen biztató eredményeket produkálnak majd.

“Az a tempó, amit Nico mutatott, jónak tűnik, és az általunk futott hosszú etapok is eredményesek voltak.”

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!