Megosztás:

Schumacher magyarázata a gyenge szereplésre

Schumacher még esőben sem találja régi önmagát.
Schumacher még esőben sem találja régi önmagát. © Mercedes

A régen óriási esőmenőnek számító Michael Schumacher képtelen volt tartani a tempót ellenfeleivel az esős Kínai Nagydíjon, ahol sorra mentek el mellette a többiek, és végül éppen, hogy csak pontot szerzett a tízedik helyen.

Bár sokan azt gondolták, hogy az esőben brillírozni fog, a hétszeres világbajnok szenvedett a vizes pályán, miközben csapattársa, Nico Rosberg a harmadik helyen végzett, és egy újabb dobogós helyezést szerzett a Mercedes GP-nek.

Schumacher azonban elmondta, hogy még szoknia kell az új intermediate abroncsokat, amik sokat változtak az elmúlt három évben, és csak alig hasonlítanak azokhoz, melyekkel visszavonulása előtt versenyzett.

„Ismét egy új körülmény, és ezek az intermediate abroncsok mások, mint azok, melyekhez hozzá voltam szokva a korábbi években. Nagyon oda kell figyelned, hogy olyan tempót válassz meg, ami hosszú ideig életben tudja tartani azokat” – magyarázta Michael, akinek teljesen elfogytak az abroncsai a futam végére.

A német veterán azonban elmondta, hogy nem volt túlzottan meglepődve azon, hogy nem volt eredményes a versenyen, mert az egész hétvége nem úgy alakult számára, ahogy azt szerette volna, és végig szenvedett.

„Őszintén szólva, az egész hétvége pocsék volt számomra” – folytatta. „Úgy gondolom, hogy meg kell dicsérni az angol csapatot (McLaren), és gratulálni kell neki, hiszen fantasztikus munkát végzett.”

„Volt egy kiváló harcom Lewisszal, óriási csatát vívtunk egymással, amit nagyon élveztem, de megcsinálták. Továbbá Nicónak is gratulálnom kell, aki egy újabb dobogós helyezést szerzett a csapatnak, mellyel legalább értékes pontokat gyűjtöttünk.”

Schumi korábban elmondta, hogy már alig várja, hogy visszatérjenek Európába, ahol csapata egy átfogó javítócsomaggal áll elő, amely reményei szerint meghozza majd a várt sikert, és megoldja azokat a problémákat, amikkel jelenleg is szenved.

Olvasóink ajánlatai:

MEGOSZTÁS:

Hozzászólások

(24 komment)
schumacher69 képe

Jól van srácok így tovább !!!!!Kitartás Schumi mellett!!!!Szép napot.

shumi2 képe

Hamandy te mindig a Sumival foglalkozol,de azt nem veszed észre hogy az F1 nem arról szól,hogy ész nélkül száguldozzunk,és annyi futamot eldobjunk hideg fiatal fejjel meggondolatlanul mint tavaly és már idén is Hamilton a példaképed.Én Sumitól idén még óriási hibát nem láttam,de Hamiltontól tavaly annál többet.Egy kis higgatságot tanulhatna Sumitól.De szerintem néha nézzél F1-et ne csak írogassál hülyeségeket.

F1Papa képe

@Hamandy: A hozzáértés, és pártatlanság nem erősséged.. azt látom. De hogy ennyire buta is legyél még hozzá, az egy vicc. Honnan a francból szeded ezt az okfejtést?

F1speedy képe

@Hamandy: te megint szemtelenkedsz! Ha mar Rosberget dicsered, tenyleg jo eredmenyt ert e,, de lasd azt is,h o fiatal + 1szer allt ki, Schumacher meg 3 ev kihagyas utan 41 evesen 4szer allt ki. Nem is tudom mit magyarazok neked, lehet nem is nezed az F1-et 3 eve. Nem vagy melto,h kioktassalak!

F1speedy képe

@Bohoc: Mintha en irtam volna ezeket a sorokat..

Bohoc képe

Sziasztok!

szerintem egy normális szurkoló nem várja az "Öregtől, hogy rögtön futamokat nyerjen és elhódítsa a vb címet
nagyon sok rosszmájú ember van itt a fórumon akik nyálcsorgatva ülnek a tv előtt és alig várják, hogy fikázzák Schumit:S szerintem 3év kihagyás után, teljesen más autóban ezek az eredmények igenis jónak számítanak.(persze oké legbelül én is nagyon várom már, hogy azt nyújtsa amit a régi szép időkben, de arra még várni kell)12éve nézek f1-et és idegesít,hogy a szurkolók teljesen megváltoztak...mindenki rosszindulatú.okoskodó, folyamatosan fikázzák az ellenfeleket és a fórumtársakat, arról ne is beszéljünk, hogy vannak emberek, akik még az f1-ben dolgozó szakértőknél is okosabbnak gondolják magukat, sajnos ezért is van az, hogy egyre ritkábban járok fel a fórumokra, írni amúgy nagyon ritkán írtam, de néha már végig se tudom olvasni a hozzászólásokat....

schumacher69 képe

Hamandy. Te is megmagyarázol mindent ,még ha tudod hogy nincs igazad, mert egy fanatikus szurkoló ilyen.Bízom Schumacherben mert nálam mindig ő a legjobb, mint ahogy nálad Hemilton!!!!!

schumacher69 képe

Eldacar.Nagyon kevés versenyét nem láttam csak.Akkor helyesbítenék készen kapott nyerő autót nem raktak alá nagyon sok munkája volt benne.Nem mondom hogy sokat értek a F1hez csak mint legtöbb szurkoló!

aurora8801 képe

tetszett ahogy Hamiltont többször bekajáltatta :D az a régi pimasz tűz volt benne

McLaren fan képe

A fiatalok elverik ezt a mostani versenyen is lehetet látni. És az idei kocsit sem tudja beállítani magának nincs mit rajta szépíteni ezt az évét vehetjük tanuló évének. Nem kell rögtön futamgyőzelmeket várni tőle lehet hogy neki ez az év ilyen lesz és akkor mivan majd jövőre sikerül neki ha addig nem lép ki.

Hamandy képe

Ha rossz az autó,akkor Rosbergé is rossz,mégis hozza az eredményeket....mindent meg lehet magyarázni,anélkül mondom ezt,hogy Schumi visszavonulás előtti érdemeit kisebbíteném."akkor" szuper volt,mostmár az nem elég...szerintem ő sem erre számított,amikor újra ringbe szállt

Eldacar képe

@schumacher69: Akkor szerintem nincs sok közöd a Forma1hez! Az F1 mindig is ilyen volt, hiszen technikai sport. Szerintem mivel úgysem láttad, nézd meg a 2004 es idényt, és utána nyilatkozz.
Egyébként én is szurkolok a MGP-W01B-nek, hogy váltsa be a hozzá fűzött reményeket!

schumacher69 képe

Soha nem raktak még alá nyerő gépet,aFerrári sem.Nem úgy mint jónéhány pilótának!!!Remélem,hogy minél hamarabb jönnek az eredmények és minden rendben lesz!Bai92 az nem 1mp volt,hanem több mp.és ebből a Ferrari 1mp.a többi a Schumacher érdeme!!!!!Akkor is Schumi a legnagyobb a legjobb és Ő is marad mindig....nem fogja soha feladni!!!

shumi2 képe

Suminak egy valami hiányzik Jan Todt,ő nem felejtett el vezetni,a csapat taktika nem megfelelő,akik fricskázzák ezen is gondolkodjanak el,miért rendelik 3-4 szer a boxba míg Rosberg max 1szer.

Schumacher82 képe

Le a kalappal az öreg előtt!
Most szépen küzdött, csak a sebesség nem volt még meg.

shumi2 képe

Sumi védelmébe csak annyit,hogy kevés olyan pilóta volt aki 3 év kihagyás után,amikor havonta történnek változások az autókon,visszatérve egy teljesen új autóval, még pontokat is szerez. .Ebben a mezőnyben ez jó teljesítmény.Hamilton egy sokkal jobb autóval,elég sokáig időzött vele.

kimeraN képe

@engine: Akkor a merci köszönhet sok mindent neki.Rosberg meg a mercinek.

engine képe

@kimeraN: Hát persze. Magyarázattal már tele a padlás! EREDMÉNYEKET!! Utána lehet Rosberget fikázgatni! Addig meg ne mert eléggé nevetséges a dolog. Rosberg magának köszönheti az eredményeit. Nem MSC-nek

Schumi_fan_FE képe

((- Freeman -)) "RedBullnak ott a gyors autó mégis 0 eredmény."

Hát ez az. Az időmérőkön verhetetlenek. És a futamokon? Kétség kívül a legnagyobb potenciállal rendelkező autóból hozzák ki a legkevesebbet. Mert ha Vettel 4/4 lenne (mint tavaly Button az év elején), egy szavunk se lehetne, hogy nem megérdemelt.

kimeraN képe

MSC-nek köszönheti Rosberg is az eredményeit.Ha ő nem lenne még ilyen se lenne az autó.

Sandormaster képe

@Bai92: Azt az 1mp-vel gyorsabb autót ő rakta össze a ferrarinál, csak tudjad hogy miről beszélsz....

bazsi911 képe

Miért türelmetlen vele mindenki?Nem kell neki 1mpvel gyorsabb autó soha nem volt 1mps autója, csak akkor sokkal jobb volt mert magára tudta állítani az autóját.De lehet rosszindulatú az ember az eredményeit nem tudják elvenni tőle.
Remélem a szélesebb tengelytávú merci már jobban fog tetszeni neki.A ferka amivel nyert mindig is széles tengelytávú volt

kimeraN képe

RedBullnak ott a gyors autó mégis 0 eredmény.

Bai92 képe

sztem Schuuminak csak az a baja, hogy nincs mezőnynél 1mp-el gyorsabb autója, mint annó a Ferrarinál! Érdekes Rosberg tudja hozni a dobogókat!