Megosztás:

Schumacher nem foglalkozik a kritikákkal

Schumacher úgy gondolja, hogy a látszat csal.
Schumacher úgy gondolja, hogy a látszat csal. © Bridgestone

Michael Schumacher elmondta, hogy elégedett volt a hétvégi Ausztrál Nagydíjon látottakkal, jóllehet csak a tízedik helyen végzett, és sokan komoly kritikával illették a teljesítményét.

A hétszeres világbajnok a hetedik helyről vágott neki a versenynek, ám már az első kanyarban a mezőny végére került, miután összeütközött Fernando Alonso Ferrarijával, amit Jenson Button forgatott meg a célegyenes utáni kanyarban.

Schumacher ezt követően csak küszködött a középmezőnyben, hosszú körökön át képtelen volt megelőzni Jaime Alguersuarit, sőt még az egyik Virginnel is „komoly” csatát vívott a jobb pozícióért, miközben Alonso szintén a mezőny végéről feljött a negyedik helyre.

Sokan csalódottságuknak adtak hangot a német versenyző hétvégi teljesítménye miatt, ám maga az érintett elégedett volt a szereplésével, mert úgy érzi, hogy sokat fejlődtek.

„Talán furcsán hangzik, de számos pozitívuma volt a hétvégének” – írta Schumacher saját weboldalán. „Természetesen ez első pillantásra nem látszik, azonban ha alaposabban, és mélyebben megvizsgáljuk a hétvége eseményeit, akkor jól láthatjuk, hogy elég sokat fejlődtünk, így minden okunk megvan arra, hogy elégedettek legyünk.”

Schumacher azt is elmondta, hogy bár csapata még lemaradásban van ellenfeleivel szemben, biztos abban, hogy még rengeteg tartalék van autójukban, és nem mutatták meg valós erejüket Melbourne-ben.

„Ami az időmérőt illeti, szerintem mind Nico (Rosberg), mind én előrébb végezhettünk volna, akár 2-3 hellyel előrébb is” – folytatta a német.

„Túlságosan óvatos beállításokat választottam, ami sokkal inkább a futamra volt kihegyezve, illetve egy sisakrostély fóliát is találtunk az első szárnyhoz ragadva, ami miatt veszített az autóm a leszorító erejéből, ami időveszteséget jelentett számomra.”

„Ha pedig egy kicsivel előrébbről rajtolhatok, akkor akár a dobogóért is harcba szállhattam volna. Mindez azt is jelenti, hogy nem vagyunk olyan távol, és biztos vagyok abban, hogy még sok van bennünk.”

„Úgy érkezünk meg Malajziába, hogy tudjuk, javult a teljesítményünk a szezonnyitó Bahreini Nagydíj óta, ami mindenképpen jó érzéssel tölt el bennünket.”

„Nagyon élveztem a csatákat Melbourne-ben, még akkor is, ha csak egy pontot szereztem, és abban is biztos vagyok, hogy Sepangban is élvezni fogom a versenyt.”

Miközben Michael a tízedik helyen futott célba, csapattársa, Rosberg – akinek kevésbé volt mozgalmas a versenye – az ötödik pozícióban végzett.

Olvasóink ajánlatai:

MEGOSZTÁS:

Hozzászólások

(7 komment)
Bizsu képe

@csabee: A rajt lázas izgalmában bizonyára elkerülte a figyelmedet az az aprócska tény, hogy Lonso-t Button megforgatta különben nem írnál ilyen butaságokat, hogy kilökte.

F1speedy képe

Ja, 3 szor allt ki es az 1ik kiallasat el is csesztek, kesore vettek le a bal elso kerekrol a melegitot, tehat jol el is huztak a kerekcserejet. Lesz o meg dobogokon, eleg hamar es surun!!

csabee képe

ember azért én elgondoznék azon h alonso kilökte ésaz utolso helyröl 3 kiallással is 10lett! ja és aki fikázza nagyon meg fog még lepődni!

F1speedy képe

tekoteko: mirol beszelsz? A vilag legjelentektelenebb ember kritizalja a sporttortenet legnagyobb F1-es alakjat? Nezz tukorbe!

Bizsu képe

Jól teszi, nem is a kritikákkal kell neki foglalkoznia, remélem f1-es fórumokat sem olvas.

UNICUMM képe

Hát igen, ez a futam nem jött össze Schuminak és a kerékcseréje sem ment zökkenés mentesen. De még a Mester mindig Ő! A többi pilóta csak gyenge utánzata.

tekoteko képe

„Ami az időmérőt illeti, szerintem mind Nico (Rosberg), mind én előrébb végezhettünk volna, akár 2-3 hellyel előrébb is” – folytatta a német.
Ezt így? szegény német tényleg öregszik, beszélni se tud már rendesen :)