Megosztás:

Schumacher nem az a pánikolós fajta

Schumacher nem dobja be a törölközőt, és keményen hajt.
Schumacher nem dobja be a törölközőt, és keményen hajt. © Mercedes

A Mercedes GP csapatfőnöke, Ross Brawn elmondta, hogy Michael Schumacher nem adta fel, és továbbra is minden erejével azon van, hogy visszatérjen a mezőny élére, jóllehet a vártnál gyengébben kezdte az idei évet.

A hétszeres világbajnok három év kihagyás után tért vissza az F1-be, ám az első négy futamon képtelen volt felvenni a harcot csapattársával, Nico Rosberggel, aki jelenleg negyven ponttal előzi meg a bajnokságban.

Brawn azonban mindenkit figyelmeztetett, hogy óriási hiba lenne leírni Schumachert, akinek esze ágában sincs bedobni a törölközőt, és továbbra is keményen dolgozik azon, hogy előrébb kerüljön.

„Michael mindenre elszánt, és ki van éhezve a sikerre” – nyilatkozta a csapatvezető a Sun-nak. „Mindig is kritikus volt önmagával szemben. Hihetetlenül elhivatott és versenyképes, de emellett nagyon összeszedett.”

„Nem egy olyan fajta, aki pánikba esik, mikor a dolgok nem úgy mennek, ahogy azt szeretné. Megvizsgálja a helyzetet, és megfelelően reagál a történtekre. Az elmúlt versenye nem volt túlságosan eredményes Sanghajban, de már megtaláltuk az okát, és tanultunk belőle.”

„Most az a dolgunk, hogy mindent összerakjunk, és minden adott legyen ahhoz számára, hogy jól teljesíthessen Barcelonában. Tapasztalata nagy segítség a csapat számára, és igazából komoly kihívás normálisan kezelni a csapaton belül, hiszen ő egy igazi ikon.”

A Mercedes vezetése a múlt héten már megerősítette, hogy egy átfogó javítócsomaggal készül az európai szezon első állomásának helyet adó Spanyol Nagydíjra, ahol már egy nagyobb tengelytávú, így jobb súlyeloszlású autóval fog rajthoz állni.

Brawn a hét elején azt is elárulta, hogy Schumacher visszatér ahhoz a karosszériához, amit a téli tesztek során használt, ami reményeik szerint szintén segíthet majd abban, hogy megtalálja régi önmagát.

Eközben a sportág többszörös világbajnoka, Niki Lauda elmondta, hogy véleménye szerint csakis Schumacheren múlik, milyen eredményeket tud elérni visszatérő évében, mert számára teljesen egyértelmű, hogy változtatnia kell vezetési stílusán.

„Amilyen gyorsan csak lehet, változtatnia kell vezetési stílusán” – mondta az osztrák a Blick-nek. „Az új Forma-1, a korábbinál jóval keskenyebb első gumikkal bizonyára meglepte, míg Rosbergnek nem voltak problémái, és remek munkát végez.”

Olvasóink ajánlatai:

MEGOSZTÁS:

Hozzászólások

(7 komment)
UNICUMM képe

Szerintem sincs semmi gond a Mesterrel, egy kicsit kell az autóját helyre pofozni és megint Ő lesz a király pályán. Jöhet a 8. VB!
GO Schumi GO!

F1speedy képe

@lizakmen11: Az iden meg biztos nem lesz vb, talan majd jovore, de ahoz kell egy kurva jo kocsi!

lizakmen11 képe

szerintem kis ido kel neki es sok bocsanat cikket fogunk olvasni hajra bajnok meglesz a 8 ...vb

Saci4110 képe

Túl hamar leírják Schumit, pedig az elszántság és a tehetség hamar meghozza az eredményeket.Hajrá Schumi !

Saci4110 képe

Túl hamar leírják Schumit, pedig az elszántság és a tehetség hamar meghozza az eredményeket.Hajrá Schumi !

Attis38 képe

Nem mondott újdonságot Niki.A napnál is világosabbá vált a szakemberek számára négy futam után,hogy Achuminak a gumikkal gyűlt meg legjobban a baja.

netizen70 képe

Lauda a mindig megmondó emberke:D