Schumacher remekül taktikázott az első körben

A tizenegyedik helyről rajtolva az ötödik helyen ért célba a Mercedes GP hétszeres világbajnoka, Michael Schumacher Indiában.


A tizenegyedik helyről rajtolva az ötödik helyen ért célba a Mercedes GP hétszeres világbajnoka, Michael Schumacher Indiában.

A német versenyző elárulta, megpróbált taktikázni a hibrid rendszerrel az első körben, ami kifizetődő volt számára, hiszen sikerült beverekednie magát a legjobb tízbe.

„Tökéletesen összejöttek ma a dolgok” – mondta elégedetten Schumacher.

„A célom az volt, hogy nem használom sokat a KERS-et az első néhány kanyarban, és megtartom azt az egyenesre, ami tökéletesen működött, és sikerült nyernem néhány pozíciót.”

“Nyilvánvalóan elégedett vagyok a mai eredménnyel.”

Advertisements

Schumacher a verseny egészében remek tempót diktált, az utolsó kiállásnál pedig csapattársát, Nico Rosberget is megelőzte: a fiatal tehetség előbb állt ki kemény gumikért, Schumacher lágy abroncsai viszont még olyan jó formában voltak, hogy a futam ezen szakaszában az élen autózó Sebastian Vettelnél is gyorsabb köröket futott.

„Általában azok a versenyzők vannak előnyben, akik előbb kiállnak a bokszba, hiszen előbb kapnak friss gumikat, de az én abroncsaim olyan jó formában voltak, hogy sikerült növelnem a távolságot.”

„Ami igazán számít most, hogy folyamatosan nyomjuk és megpróbáljunk javulni. Ezt ma sikerült elérnünk.”

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!