Schumacher szerint a Ferrarinak döntenie kell

Eljött az ideje, hogy a Ferrari végre eldöntse, melyik versenyzőjét részesíti előnyben a szezon második felében, máskülönben nagyon nehezen fogja tudni megszerezni a bajnoki címet, véli az egykori pilóta, Ralf Schumacher.

Eljött az ideje, hogy a Ferrari végre eldöntse, melyik versenyzőjét részesíti előnyben a szezon második felében, máskülönben nagyon nehezen fogja tudni megszerezni a bajnoki címet, véli az egykori pilóta, Ralf Schumacher.

A Toyota egykori versenyzője, aki a tavalyi év végén hagyta el a királykategóriát és jelenleg a Német Túraautó Bajnokságban szerepel, úgy gondolja, hogy a Ferrarinak akkor lesz a legnagyobb esélye megvédeni a bajnoki címet, ha egyértelműen egyik versenyzője mellé áll a szezon második felében.

Kilenc futam után a Ferrari versenyzői azonos pontszámmal állnak a bajnokság élén a McLaren brit pilótájával, Lewis Hamiltonnal karöltve, ám Schumacher úgy érzi, ha a Ferrari már korábban felállított volna egy csapaton belüli sorrendet, akkor a helyzet most más lenne, és egyik versenyzőjük akár toronymagasan is vezethetne.

“Véleményem szerint a Ferrari már nem halogathatja sokáig a döntést, és a vezetőségnek fel kell állítania egy csapaton belüli sorrendet, hogy megvédhessék a bajnoki címet” – mondta Schumacher a német Bildnek adott nyilatkozatában.

Hamilton azonban nem ért egyet Schumacherrel, ugyanis véleménye szerint a Ferrari igenis előnyben van azzal, hogy mindkét versenyzője az élen van, hiszen az olaszok egyre inkább lépnek el a többiektől a konstruktőrök versenyében.

“Úgy gondolom, hogy ez előnyt jelent számukra, mert nagyobb léptekben tudnak elszakadni a többiektől a konstruktőrök versenyében” – mondta a McLaren pilótája, akinek csapattársa, Heikki Kovalainen nem kevesebb, mint 24 ponttal van lemaradva tőle.

A sport háromszoros világbajnoka, Niki Lauda is egyetért a brit versenyzővel.

“A Ferrarinak nem sürgős kiválasztania elsőszámú versenyzőjét. Ha egyik pilótájuk hátrébb kerül, és nagyobb lemaradást fog összeszedni, akkor biztos vagyok benne, hogy az egész csapat a pontversenyben jobb helyen álló pilóta mögé fog állni” – tette hozzá Lauda.

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Hírlevél