Schumacher titokban sem gondol a visszatérésre

Michael Schumacher ismét cáfolta azon híreszteléseket, melyek szerint visszatérését fontolgatná, és elmondta, nagyon is jól érzi magát mostanában, ugyanis már nincsenek olyan kötelezettségei, mint amilyenek korábban voltak.

Michael Schumacher ismét cáfolta azon híreszteléseket, melyek szerint visszatérését fontolgatná, és elmondta, nagyon is jól érzi magát mostanában, ugyanis már nincsenek olyan kötelezettségei, mint amilyenek korábban voltak.

Minden idők legsikeresebb autóversenyzője a hét elején adott nyilatkozatában elárulta, visszavonulásában egykori csapattársa, Felipe Massa is közrejátszott, ugyanis nem akarta, hogy a brazil pilóta elveszítse állását Kimi Raikkönen érkezésével a tavalyi évben.

Schumacher ezen kijelentése – melyet sajtószóvivője, Sabine Kehm nem kívánt kommentálni – újabb híreszteléseknek adott táptalajt, melyek szerint a német versenyző visszatérését fontolgatná.

Schumacher azonban kijelentette, döntése végleges volt 2006-ban, és senki ne számítson arra, hogy agy napon ismét a Forma-1-es mezőnyt erősíti majd.

“Valóban szeretem az új életem. Egyfajta szabadságot érzek, ami után mindig is vágyakoztam. Nincs semmi hiányérzetem, és nem gondolkodom titokban a Forma-1-es visszatérésen” – mondta a német pilóta a Stern magazinnak adott nyilatkozatában.

Schumacher továbbá azt is elmondta, hogy nagyon élvezi jelenlegi – kötetlen – munkáját, és szívesen ad tanácsokat egykori csapatának, és vezeti a versenygépet a teszteken, ha arra a Ferrari felkéri.

“Jó érzéssel tölt el, hogy tudom, amikor csak akarok, visszatérhetek a pályára, és tesztelhetek a Ferrari színeiben. Azonban most inkább a háttérben érzem jól magam” – tette hozzá a hétszeres világbajnok, aki ismét kijelentette, nem tudja elképzelni magát csapatfőnöknek.

Maradj még, olvasd el ezeket is!

Kapcsolódó cikkek

Friss hírek

 

 

 

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!