Megosztás:

Schumacher titokban tesztelte az új Mercedest

Schumacher már megismerkedett az új versenygéppel.
Schumacher már megismerkedett az új versenygéppel. © Mercedes

Német lapértesülések szerint Michael Schumacher a hét elején pályára vitte a Mercedes továbbfejlesztett, hosszabb tengelytávú versenygépét az angliai Rockinghamben, ahol a szabályok betartásával 100 km-t teljesített egy reklámfilm-forgatáson.

A szezonközi teszttilalom bevezetésével, a csapatoknak mindössze nyolc napjuk van arra, hogy egyenes vonalú, aerodinamikai tesztet hajtsanak végre, ám promóciós célból is körözhetnek – de igen szigorú szabályok szerint.

Egy-egy ilyen alkalommal a versenyzők a Bridgestone ultra kemény gumikeverékeit használhatják, naponta maximum 100 km-t teljesíthetnek, és nincs lehetőségük összehasonlítani a gumikat, illetve próbálgatni a beállításokat.

Ezt használta ki a Mercedes, és egy reklámfilm-forgatást szervezett Schumachernek, hogy a német versenyző kipróbálhassa az új aerodinamikai csomaggal, és számos új fejlesztéssel ellátott versenygépet, ami a hétvégén debütál Barcelonában.

A hétszeres világbajnok számára nem úgy sikerült a visszatérés, ahogy azt eltervezte, az első négy futamon rendre kikapott csapattársától, Nico Rosbergtől, aki két dobogós helyezésével jelenleg a második az egyéni pontversenyben.

Schumacher egyszerűen nem találja a fogást a W01-es modellen, ám a vezetőség bízik abban, hogy az újítások segíthetnek neki abban, hogy ismét felvegye a fonalat, és visszatérjen az a Schumacher, aki 2006 végén elhagyta a Forma-1-et.

Olvasóink ajánlatai:

MEGOSZTÁS:

Hozzászólások

(6 komment)
graciafun képe

A baj csak az hogy az eddigi erőviszonyokat tekintve nincs esély egy Mercedes GP-s pilóta által szerzett futamgyőzelemre sem. Max ha kihullik előlük 3 csapat 6 autója.

ässä1515 képe

Nem kivételezik, hanem öt is olyan szintre akarja segiteni mint rosberget.

Tarati72 képe

A Merci jobban járna, ha inkább Rosbergre koncentrálna, ha már egyszer rendre ő a gyorsabb.
A VB címre is nagyobb esélye van a jelenlegi második helyről, mint Suminak a sereghajtók közül. De hát úgy látszik, hogy Brawn nem felejtett el kivételezni vele. ;)

ricemaster képe

Ha titokban tesztelt, akkor miért tudja ezt már a fél világ?

robitusszin képe

@Konria: Meglesz hamarosan barátom,hidd el!

Konria képe

Remélem, lassan megtalálja a fonalat. Jó volna újra dobogón látni :)