Schumacher: Többet érdemelt a csapat - F1VILÁG.HU

Schumacher: Többet érdemelt a csapat

HIRDETÉS

Az ígéretes időmérős szereplés ellenére csupán egyetlen pontot szerzett a vasárnapi Maláj Nagydíjon a Mercedes F1-es alakulata.


Az ígéretes időmérős szereplés ellenére csupán egyetlen pontot szerzett a vasárnapi Maláj Nagydíjon a Mercedes F1-es alakulata.

A gárda hétszeres világbajnoka, Michael Schumacher a két McLaren mögül, a harmadik helyről kezdhette meg az esős futamot, ám már az első körben balesetbe keveredett és megpördült.

A német hátracsúszott, és végül a tizedik helyig sikerült felküzdenie magát.

Schumacher elmondta, szerettek volna jobb eredményt elérni, így érthető módon csalódottak.

„Nagy kár, hogy mindössze egy pontot szereztem azután, hogy milyen jó helyről rajtolhattam, és természetesen szerettem volna, ha jobb eredménnyel ajándékozhatom meg a csapatot, amiért ilyen keményen dolgoztak” – mondta sajnálkozva Schumacher.

„Nem sokkal a rajt után az autómnak ütköztek, megpördültem, ami eldöntötte a versenyemet. A verseny első felében megpróbáltam a pályán maradni, mivel semmit nem láttam, és jó döntés volt, hogy megszakították a futamot.”

„Az újraindítás után nem volt olyan rossz a tempó, de ez sok csapatnál így volt, szóval nem nagyon tudtam pozíciót nyerni. A mai nap ismét kiderült, hogy sok munka vár még ránk, hogy átmentsük időmérős tempónkat a versenyre, és biztos vagyok abban, hogy a srácok már most a megoldáson törik a fejüket.”

„De ez nem megy egyik versenyről a másikra. Ezzel együtt tény, hogy fejlődtünk, szóval már izgatottan várom a következő versenyeket.”

Schumacher csapattársa, Nico Rosberg nem tudott pontot szerezni Sepangban, noha sokáig előkelő helyen haladt.

Hirdetés

„Jól rajtoltam, és a stratégiának hála a negyedik helyen haladtam. Utána viszont gondjaim támadtak a köztes esőgumikkal, így újra ki kellett állnom kerékcserére” – magyarázta a német.

„Az viszont pozitív, hogy az utolsó etapon jó volt a tempóm a slickekkel.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!