Az egykori forma-1-es legenda, Sir Stirling Moss szerint Michael Schumacher óriásit hibázott azzal, hogy visszatért a sportágba, ugyanis egyetlen szezon leforgása alatt mindent lerombolhat, amit egész karrierje során felépített, és vesztesként fog távozni a királykategóriából.
Bár sokan figyelmeztetnek, hogy hiba lenne már most leírni a hétszeres világbajnokot, Moss szerint Schumacher nem fog megbirkózni a feladattal, és a szezon hátralévő részében sem fog tudni komolyabb eredményeket elérni.
„Az emberek azt mondják, hogy csak azért gyengélkedett az első néhány versenyen, mert három évet kihagyott és ez idő alatt rengeteg minden megváltozott, így ismét fel kell vennie a ritmust, de én tartom magam ahhoz, amit már a szezon elején is elmondtam” – nyilatkozta a versenyzőlegenda az ESPN-nek.
„Akkor azt mondtam, hogy egészen eddig, karrierje során még soha nem volt egy igazán ütős csapattársa, akit most megkapott Nico Rosberg személyében, aki fantasztikusan teljesít.”
„Rosberg kiharcolta magának, hogy ő legyen a csapat elsőszámú versenyzője, és eddig rendre gyorsabb volt Schumachernél, aki egyszerűen képtelen felvenni vele a versenyt.”
„Hét bajnoki címe megtévesztő, legalábbis szerintem, és ezt az idei év is kiválóan bizonyítja, hiszen amint egy versenyképes csapattárssal találta szembe magát, nem tud olyan domináns szerepet betölteni a csapaton belül, ahogy azt korábban láthattunk tőle.”
Moss szerint azonban nem csak ezzel van a baj, az is probléma lehet, hogy Michael már nem olyan motivált, mint régen, jóllehet csapatfőnöke, Ross Brawn a hét elején a Reuters-nek éppen ennek az ellenkezőjét állította.
„Nem vagyok biztos abban, hogy ugyanolyan komolyan veszi a Forma-1-et, mint karrierje korábbi részében” – folytatta Moss. „Meg kell lenni benned a megfelelő motivációnak, csak szórakozásból nem lehet versenyezni, és szerintem ez a motiváció már nincs meg benne.”
„Ahhoz, hogy győzni tudj, hinned kell, hogy senki nincs, aki meg tudna verni téged, és én úgy gondolom, hogy ő nem így érez. Éppen ezért amondó vagyok, hogy ez az év inkább a visszavonulása egy része, mintsem karrierje meghosszabbítása lesz.”
Olvasóink ajánlatai:







Hozzászólások
(14 komment)Én nem vagyok Schumi drukker, de nem szabad ilyen egyszerűen leírni őt. Tény, hogy most nehezebb a dolga, mert a mezőnyhöz viszonyítva nem a legjobb autóban ül, és az ellenfelek is nagyon erősek. Az autóhoz és a vékonyabb első gumikhoz már hozzá kellett szoknia, ez már nem lehet "mentség". Most még valahogy nem találja a ritmust... reméljük önmagára talál és láthatunk tőle szép dolgokat.
Amit pedig élete során elért azt nem veheti el tőle senki és semmi. Ő már letette az asztalra amit kell és én becsülöm érte, hogy újra megpróbálja. Személy szerint nem hiszek a 8. vb. címében de úgy gondolom, azzal, hogy újra autóba ült jót tett a F1-nek és nekünk szurkolóknak is.
A Rosberggel való párharc pedig különösen érdekes. Egyenlőre hátrányban van, de nagy küzdő a srác... én még nem írnám le!
További szép napot nektek!
@F1speedy: jajaja, ha nem tetszik ne olvasd:)
@Fisica: Mondtal valamit?
Inkább helyreteszi...
A Kínai teljesítménye Schuminak nem reális az biztos, de az a minimális fél,1 tized meg fog Rosberg és közte maradni.
Szevasztok!
Sir Stirling Moss:"Hét bajnoki címe megtévesztő, legalábbis szerintem, és ezt az idei év is kiválóan bizonyítja, hiszen amint egy versenyképes csapattárssal találta szembe magát, nem tud olyan domináns szerepet betölteni a csapaton belül, ahogy azt korábban láthattunk tőle.”
...erre én csak annyit szeretnék mondani,hogy vki nem azért lesz világbajnok,mert megveri a csapattársát,hanem azért,mert MINDENKIT megver.......Häkinnen,Räikonnen,Montoya,Ralf,Alonso,Coulthard,Massa,Barichello...stb...stb......szóval,akkor Sir Stirling hogy is van ez most??
Természetesen ezekkel a versenyautókkal más versenyezni,mint amivel például az örök bajnok Senna versenyzett/pl.:kézi váltó/,de ez nem is lehet összehasonlítási alap,hiszen minden kornak és korszaknak megvan a maga technikai adottsága!
Shumi még visszatér...bízom benne....
Ami erdekes,hogy mikor sorra nyerte a VB cimeket,mindenki Schumi rajongo volt!
Most mi tortent,gyengen szerepel 4 versenyen,es mar leirjak!
aki igazan becsuli,az drukkolt neki 96-97-98-99 ben is,sot elotte is
Ugyhogy csatlakozva a fenti hozzaszolashoz................
Gooo Shumi!!!!!!
Az öreg sem a régi, amióta 3 emeletet zuhant, mikor beleesett a liftaknába. Azóta összevissza beszél.
Nem tudom miért kell azt várni, hogy megszokja az új autót, ott voltak a téli tesztek volt rá elég idő, az újoncok is megszokták és akkor egy MSC nem tudja megszokni?! na ne már.....
Ha meg csak azért jött vissza h élvezze és ne a csapattársát verje meg, akkor ezzel a csapat hogy jut előrébb?
Köszönjük Sir Stirling Moss a véleményét, de sokan vagyunk, akik nem így gondoljuk.
Ez az én saját véleményem, mindenki azt fűz hozzá, amit akar, az a ti véleményetek lesz.
Szerintem nem hibázott azzal, hogy visszatért, az pedig, hogy vesztesként távozna a forma 1-ből egyenesen abszurdum.
"egyetlen szezon leforgása alatt mindent lerombolhat, amit egész karrierje során felépített"
A korábbi eredményeket senki nem veheti el tőle, ő akkor is hétszeres világbajnok lesz, ha most három éven keresztül semmit nem érne el. Egyébként idén egy apró hiba helyezésekbe kerülhet. (Lásd a legutóbbi időmérőn Massa hibája a 7. rajtpozícióba vetette vissza őt.) Idén egyedül Vettel hozza a sorozatos rajtelsőségeket és még ezt a dominanciát is a kukába lehet dobni, ha rosszul választják meg a boxkiállásokat, a taktikát.
"vesztesként fog távozni a királykategóriából"
Nem távozhat vesztesként, mert azzal, hogy ennyi évesen kiáll a mai fiatalokkal 3 év kihagyás után, és így helytáll, mert nem az utolsó helyen áll, az csak elismerésre adhat okot. Ez mostmár nem arról szól, hogy le lehet-e győzni a no.1-t, az már megtörtént az utolsó éveiben. Akkor sem tudott a csúcsra jutni, lehet hogy most sem fog tudni, de ahogy akkor is, most is teljesíthet csodálatos futamokat. Remélem, hogy ezt belátja ő is, és nem görcsöl bele abba, hogy bizonyítson, hanem élvezi a versenyzést.
„Az emberek azt mondják, hogy csak azért gyengélkedett az első néhány versenyen, mert három évet kihagyott és ez idő alatt rengeteg minden megváltozott, így ismét fel kell vennie a ritmust"
Sok szabály megváltozott az évek alatt, de szerintem ezt nem kellene ennyit felemlegetni, mert a szabályváltozásokhoz már hozzászokik ennyi idő alatt bárki, így ő meg pláne, és nem is megy rosszul. Azért azt ne felejtse már el senki, hogy milyen közel vannak egymáshoz az autók és versenyzők. Századmásodperc különbségek vannak az időmérőn. Ez az ő fénykorában nem így volt. Olyan autóban ült, ami 3-5 tizedmásodperccel bármilyen helyzetben gyorsabb volt, mint a többieké. Sokszor még többel is. Ez az autó viszont sehol nincs az akkori autóihoz képest, ne felejtsük el, hogy a csapat is újonc, mint Mercedes, vagy mégsem? Nem, ugyanis ugyanazok a hibák érződnek rajta, mint a tavalyi Brawn autókon az évad második felében, nem tudták felvenni a versenyt már nemcsak a RedBullokkal, hanem a McLarenekkel és talán még az egy Ferrarival sem.
"soha nem volt egy igazán ütős csapattársa, akit most megkapott Nico Rosberg személyében"
Ebben igazat adok, mert Nico tényleg gyors, és nehéz dolga lesz Schumachernek vele. De nemcsak ő, hanem a többiek ellen is versenyben van, ezt ne felejtsük el.
"nem tud olyan domináns szerepet betölteni a csapaton belül, ahogy azt korábban láthattunk tőle"
Ismétlem, szerintem nem az a dolga, hogy megverje a csapattársát, hanem hogy élvezze amit csinál, ezért jött vissza, mert szereti ezt, szerette az utolsó éveiben is, amikor nem volt olyan erős autója, mint korábban. Most sincs.
"Nem vagyok biztos abban, hogy ugyanolyan komolyan veszi a Forma-1-et, mint karrierje korábbi részében"
"csak szórakozásból nem lehet versenyezni"
Nyilván egy visszatérő pilóta már nem hajszolja magát annyira, mint egy újonc, aki bizonyítani akar, ő már bizonyított, neki nem kell. Ettől függetlenül a munkához való hozzáállása mit sem változott. És igenis lehet 'csak' szórakozásból versenyezni, ha csak szórakozásból is versenyre tud kelni a többiekkel, akkor miért ne. Raikkonen is azért hagyta itt az egészet, mert a sport, a szórakozás része már szinte elveszett a forma 1-ből, és keresett egy más sportágat, ahol a sport szeretetével, a versenyzés élvezetével foglalkozhat. A forma 1-et eluralta a politika, ettől függetlenül, lehet hogy majd visszatér, ezt csak ő tudhatja.
Ezeket a sorokat én úgy írtam, mint Ferrari rajongó, és mint Schumacher rajongó. Viszont most, hogy megváltoztak a szerepek, már mint ellenfélről írtam róla ezeket a dolgokat, ugyanis a Ferrari-családból kikerült, és más pilóták léptek a helyére, de mint pilótát nagyra tartom, és nagy ellenfélnek.
Sok sikert is kívánok Michael, de elsősorban jó szórakozást és szép emlékeket!
@Hamandy: Azért azt ne feledd,a németek a sportvilágban híresen nagy küzdők;)
Majd fél év múlva,vagy a spanyol nagydíj után mondjunk róla véleményt.Ha addigra megszokja a keskenyebb első gumikat(eleve,áttudja programozni a régi beidegződéseit),illetve ha megtanul spórolni a gumikkal,akkor lehetnek jobb eredményei az év második felében.Ha nem,akkor ez az év tanulóév volt,jövőre pótvizsga.Majd kiderül,az új kasztni ellensúlyozza-e a Mercedes súlyelosztási problémáit.
Ez egy elég kemény és őszinte nyilatkozat,nem rejt véka alá semmit.Valóban mindig ő volt az elsőszámú,már amennyire én emlékszem.Itt most nemcsak Rosberg az ellenfél,hanem még 4-5 olyan pilóta,akik fantasztikus tehetségek,és jóval előtte járnak.A múlt az a múlt,minden változik ,fejlődik,és szó ami szó,nem tudja tartani velük a lépést.Szerintem egy olyan vehemenciájú és természetű embert,mint Schumi,nem hogy feltüzeli az eredménytelensége,hanem inkább hátráltatja....hiszen a múltban nem volt ellenfele,"megszokta" hogy ő a N1.most pedig....háát enyhén szólva irtó nehéz lehet megemészteni,ami nem is megy neki,hiszen örökké csak magyarázkodik,és hárít.
Én úgy emlékszem volt egy pár csapattársa az elmúlt évek alatt és sikerült mindegyikkel harcba szállnia. Még mindig bízom benne,hogy meg lesz a 8. vb cím is! :)
Goo Shumi!!!!