Schumacher védelmébe vette a Ferrarit - F1VILÁG.HU

Schumacher védelmébe vette a Ferrarit

HIRDETÉS

Michael Schumacher úgy gondolja, hogy egykori csapata, a Ferrari helyesen járt el a Német Nagydíjon, ahol arra utasította Felipe Massát, hogy adja át a győzelmet a bajnokságban előkelőbb helyen álló csapattársának, Fernando Alonsónak.


Michael Schumacher úgy gondolja, hogy egykori csapata, a Ferrari helyesen járt el a Német Nagydíjon, ahol arra utasította Felipe Massát, hogy adja át a győzelmet a bajnokságban előkelőbb helyen álló csapattársának, Fernando Alonsónak.

„Sok kritikát kaptam a múltban pontosan emiatt, és száz százalékosan megértem a Ferrari döntését, hiszen én is pontosan ezt tettem volna ebben a helyzetben” – mondta a hétszeres világbajnok a BBC-nek.

„Mindenki azért van itt, hogy harcoljon a világbajnoki címért, és a végén csak egy győztes lehet.”

„Ha pedig a szezon végén úgy gondolod, hogy pontosan ezek a pontok kellettek volna ahhoz, hogy megnyerd a bajnoki címet, akkor nem csak magadnak, hanem a rajongnak, és az újságíróknak is felteheted a kérdést, hogy miért nem tetted meg.”

Schumacher tudja, miről beszél, hiszen ő is volt már hasonló helyzetben, mégpedig a 2002-es Osztrák Nagydíjon, ahol akkori csapattársa, Rubens Barrichello az utolsó métereken, a célegyenesben engedte maga elé, és adta át neki a győzelmet a csapat kérésére.

Ez volt az az eset, ami miatt az FIA betiltotta a csapatutasítást a Forma-1-ben, ám mindenki számára teljesen világos, hogy továbbra is jelen van a csapaton belüli sorrend a sportágban, de azóta mindezt burkoltabban csinálják a csapatok.

A Ferrari azonban úgy tűnik, messzire ment, ugyanis teljesen hülyének nézett mindenkit, és abszolút átlátszóan csinálta az egészet, ami miatt Niki Lauda, többszörös világbajnok is kiakadt.

„Egy egyértelmű, és elfogadhatatlan epizódja a csapatutasításoknak. Az emberek azért veszik meg a jegyeket, hogy a legjobbat lássák győzni. Ami történt, az a nézők becsapása volt” – mondta Lauda a Gazzetta dello Sportnak.

„A Ferrari egyébként fantasztikus teljesítményt nyújtott a hétvégén. Miért akarták mindezt tönkretenni, hiszen egy tökéletes győzelem lehetett volna. Fernando pedig olyan ostobaságokat mondott, amiket még soha nem hallottam korábban. Ez is mutatja, hogy jellemtelen.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!