Megosztás:

Schumacher: Vettelt kell legyőzni az idei vb-címért

Schumacher Vettelre fogadna.
Schumacher Vettelre fogadna. © Bridgestone

Michael Schumacher úgy gondolja, hogy Sebastian Vettel a legesélyesebb a világbajnoki cím megszerzésére az idei évben, jóllehet az első két verseny nem úgy alakult számára, hogy azt eltervezte, és mindkét alkalommal egy technikai probléma miatt bukta el a győzelmet.

A Red Bull német versenyzője eddig verhetetlen az időmérő edzéseken, mindkét eddigi versenyt az élről kezdhette meg, azonban a szerencse nem állt mellette, mert először egy motorhiba, másodszor pedig egy kerékprobléma miatt kellett búcsút intenie a győzelemnek.

A riválisok azonban tisztában vannak azzal, hogy az energiaital-gyárosok autója a legerősebb és a leggyorsabb a mezőnyben, legalábbis jelenleg, és ha megoldást találnak a megbízhatósági problémára, akkor nagyon nehéz lesz megverni őket a szezon folyamán.

„Ha arról kérdeznek, hogy melyik rivális emelkedik ki, akkor őt (Vettel) mondanám” – árulta el Schumacher a Mercedes főszponzora, a Petronas programján Kuala Lumpurban.

„Ha megnézzük az autóját, és azt, ahogyan vezet, akkor egyértelműen látszik, hogy ő lesz az a versenyző, aki a legnagyobb fenyegetést jelenti ránk nézve.”

„Természetesen nem volt szerencséje az első két futamon, de ha minden rendben ment volna, akkor most két futamgyőzelme lenne.”

A hétszereses világbajnok azt is elmondta, hogy minden kritika ellenére, teljes mértékben elégedett a saját teljesítményével, és egyáltalán nem aggódik amiatt, hogy eddig rendre kikapott csapattársától, Nico Rosbergtől.

Arra a kérdésre, hogy mit szól azokhoz a feltételezésekhez, melyek szerint talajt vesztett visszatérése után, Michael a következőket felelte: „Talán ezt akarják látni az emberek, azonban én nem ezt látom, és mindenkinek megvan a joga ahhoz, hogy saját véleménye legyen.”

„Ausztráliában meglehetett volna a dobogó, de már az első kanyarban kilöktek, így minden esélyemnek lőttek. Először meg kell néznünk, hogy miként alakulnak a dolgok, még csak most kezdődött a bajnokság, túl korai még bármiről is beszélnünk.”

Olvasóink ajánlatai:

MEGOSZTÁS:

Hozzászólások

(2 komment)
ThibczyF1 képe

@Massa123: A másik pedig, hogy azért Massa is elég jónak tűnik a másik Ferrarival, nem beszélve Buttonről és Hamiltonról.

Webbertől és a két Mercedestől egyelőre nem kell félni Vettelnek, csak attól, hogy nem rúgnak esetleg mégegy öngólt.

Az érvelésed pedig teljesen helytálló, hogy még Button is röhögve megverte, úgy hogy a félszezont egy középszerű autóval kellett kibírnia. Amellett pedig Button legalább nem hibázott hibát hibára.

Massa123 képe

Tavaly a félnótás buttont se tudta legyőzni (hasonló hibák miatt).
Most Alonsót (egy jó ferrarival) még nehezebb lesz.