Michael Schumacher nem tulajdonít különösebb jelentőséget annak, hogy az elmúlt futamon nyújtott teljesítménye után sokan komolyan kritizálták, és úgy érzi, hogy a média azt teszi, amit tennie kell, és mindenből megpróbál hasznot húzni.
A hétszeres világbajnokot rengeteg kritika érte a Kanadai Nagydíjat követően, ahol többekkel összeütközött, és egy rossz taktikának köszönhetően, végül egyetlen pontot sem szerzett, miközben csapattársa, Nico Rosberg ismét remekül versenyzett.
A BBC kommentátorai, Martin Brundle, David Coulthard, és Eddie Jordan is kritikusan beszéltek a német pilótáról, sőt kijelentették, hogy meglátásuk szerint már csak néhány versenye van arra, hogy bebizonyítsa, nem volt baklövés a visszatérés.
Arra a kérdésre, hogy mit szól ehhez, Schumacher így felelt a riportereknek: „Nem veszem komolyan ezeket a kommenteket, ugyanis tisztában vagyok azzal, hogy számos elem van, amit szem előtt kell tartani a Forma-1-ben, és az egyik ilyen a show-biznisz.”
„Éppen ezért nem veszem olyan komolyan, mint egy reális kritikát, mindezt betudom a show-biznisznek, és tudom, hogy siránkozni rólam, néha komoly figyelmet kelt, és ez az, amit a többség szeretne, bármi is legyen az ára.”
Schumacher természetesen bevallotta, hogy néha valóban jobb munkát is végezhetett volna az idei szezonban, de mindig is úgy tekintett erre a bajnokságra, mint egy felkészülésre a következő szezonokra.
„Valóban, az ember követ el hibákat, és így utólag már mindenki nagyon okos, hogy bizonyos dolgokat másképpen is lehetett volna csinálni” – magyarázta. „Azonban összességében azt gondolom, hogy nincs sok olyan ember a földön, aki 41 évesen, három év kihagyás után visszatér, és ilyen szinten versenyez.”
„Nem felejtettem el vezetni. Tudom, hogy mit csinálok, és úgy gondolom, hogy azt a legjobb tudásom szerint teszem. Mikor 91 futamot és hét bajnoki címet szereztem, akkor is azon gondolkodtam, hogy miként tudnék javulni, és most is ezt teszem.”
Schumacher azt is elmondta, hogy a slick gumikkal van a legnagyobb problémája, azonban hozzátette, hogy nem csak neki, hanem mindenkinek, különösen az időmérő edzéseken.
Olvasóink ajánlatai:






