Schumacherék elégedettek a nyitónappal

Elégedetten nyilatkoztak a Mercedes GP versenyzői az Abu Dhabi Nagydíj pénteki edzésnapját követően: Michael Schumacher hetedik lett a második gyakorláson, míg Nico Rosberg főként a hosszú etapokkal foglalatoskodott a napnyugtában.


Elégedetten nyilatkoztak a Mercedes GP versenyzői az Abu Dhabi Nagydíj pénteki edzésnapját követően: Michael Schumacher hetedik lett a második gyakorláson, míg Nico Rosberg főként a hosszú etapokkal foglalatoskodott a napnyugtában.

Schumacher a csapat hivatalos weboldalának nyilatkozva elmondta, eredményes munkát végeztek pénteken, így optimistán várja a folytatást. A német reméli, értékes pontokat szerezhetnek majd a vasárnapi versenyen.

„Összességében elégedett vagyok a két edzésen elvégzett munkával, azt mondanám, ez egy jó nap volt” – mondta a hétszeres világbajnok.

„Nyilván megvannak a kereteink, melyek között dolgoznunk kell, de maximalizáltuk azt, ami a rendelkezésünkre állt, és az autó jónak tűnt. Most meg kell látnunk, miképp tudjuk ezt a munkát hasznosítani a hétvége további részében, így talán szerezhetünk majd néhány pontot ezen a pályán, mely egyébként meglehetősen következetes volt ma.”

Csapattársa, Nico Rosberg hozzátette, nagyon kedveli a Yas Marina versenypályát, melyen ma főként a hosszú etapok teljesítésével volt elfoglalva.

„Pozitívan kezdődött számunkra a hétvége. Sokat dolgozhattunk a beállításokon, és jó hosszú etapokat teljesítettem” – nyilatkozta Rosberg.

„Főként a versenytempóra fókuszáltunk, így sok kört megtettem, szóval magabiztosan várom a holnapot. Nagyon élvezetes volt vezetni ezen a fantasztikus pályán, nagyon szeretem.”

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS
}

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!