Schumachert négy versenyző nyűgözte le igazán

A Forma-1 hétszeres világbajnoka, Michael Schumacher úgy véli, a jelenlegi mezőny legjobb versenyzői minden kétséget kizáróan Fernando Alonso, Sebastian Vettel, Lewis Hamilton, valamint Kimi Räikkönen.


A Forma-1 hétszeres világbajnoka, Michael Schumacher úgy véli, a jelenlegi mezőny legjobb versenyzői minden kétséget kizáróan Fernando Alonso, Sebastian Vettel, Lewis Hamilton, valamint Kimi Räikkönen.

Schumacher a tavalyi szezont követően intett búcsút végleg a száguldó cirkusznak, a sportban eltöltött ideje alatt pedig 91 futamgyőzelmet és hét világbajnoki címet szerzett – ennek köszönhetően pedig a Forma-1 legeredményesebb versenyzője lett.

A 44 esztendős német elárulta, jelenleg négy olyan versenyző van a mezőnyben, akik igazán lenyűgözték őt teljesítményükkel.

„Vettel, Alonso, Räikkönen és Hamilton a legjobbak jelen pillanatban” – mondta a legendás versenyző az olasz Sky televízió I Signori della Formula 1 című műsorában.

„Mindannyian emberből vannak, szóval természetesen vannak gyenge pontjaik, de keményen dolgoznak azon, hogy ezeket elrejtsék. De ugyanez a titka annak is, hogy folyamatosan jobbnál-jobb eredményeket érjenek el, és ne kövessenek el hibákat. Nem kívánom mélyebben elemezni őket, úgyis a legjobb nyer majd.”

Schumachert természetesen megkérdezték arról is, mit gondol a 2013-as bajnokságról, és nem meglepő módon hamar szóba kerültek a Pirelli abroncsai.

„Az idei szezon nem sokban különbözik az előzőtől – eltekintve talán a gumikkal kapcsolatos problémáktól. Már tavaly, a bahreini futam után is mondtam, hogy valami nincs rendben, hogy vannak problémák, most viszont mindenkinek feltűnt.”

„Másfelől viszont – mint mindig – most is a legjobb nyer. És ez így van rendjén. A legnagyobb gondom nekem az, hogy a gumiknak minden autóval kompatibilisnek kellene lenniük, nemcsak néhánnyal, ahogy az történt az elmúlt két évben.”

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

OSRAM

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS
pp_gemius_hit('Aurgi_e7YvPTGxeFO8vlnqSc71yG41rhwqueMi4R8QT.b7');

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!