Bruno Senna győzelemnek élte meg, hogy megtehette első köreit új versenygépével, miután hetekkel ezelőtt még úgy volt, hogy csapata nagy valószínűséggel mégsem fog tudni rajthoz állni a szezonnyitón Bahreinben.
A spanyol alakulatot végül Jose Ramon Carabante mentette meg, aki átvette a teljes irányítást Adrian Campostól – aki alelnökként továbbra is a csapattal marad –, ezért is veszett el a Campos név, és lett Hispania Racing F1 Team a csapatból.
A Dallara által tervezett és épített autók azonban úgy érkeztek meg a szezonnyitó Bahreini Nagydíjra, hogy még egyetlen kilométert sem teljesítettek versenypályán, így a vezetőség tisztában volt azzal, hogy nem lesz egyszerű számukra a bemutatkozás.
Mindez be is jött, hiszen Senna a délelőtti tréningen három bemelegítő körig jutott, délután pedig 17 kört tudott teljesíteni, míg csapattársa, Karun Chandhok végig a pálya széléről kísérte figyelemmel a történéseket, mert még nem készült el az autója.
Senna mindezek ellenére elégedetten nyilatkozott, és még az sem csüggesztette el, hogy legjobb ideje is közel 12 másodperccel volt lassabb a tempót diktáló Nico Rosberg legjobbjánál.
„Hatalmas megkönnyebbülés volt, hogy történelmet tudtam csinálni a reggeli edzésen” – mondta a brazil pilóta.
„Az autó a terveknek megfelelően ment, és mindenki hihetetlenül boldog, és büszke. Még rengeteg munka vár ránk, de ezzel eddig is tisztában voltunk, és fel is készültünk rá.”
„Három kör reggel, és tizenhét délután, ez egy remek kezdés. Természetesen nem próbáltuk ki az autó határait, de biztos vagyok abban, hogy sokat fogunk tudni fejlődni, és gratulálni szeretnék a mérnököknek, a szerelőknek, illetve az egész csapatnak ehhez a hihetetlenül kemény munkáért.”
Olvasóink ajánlatai:







Hozzászólások
(4 komment)Ilyen nagy különbség Sumi idejében volt és hát azt tudjuk,hogy most visszatért:)Amúgy Sumi szerintem nagyon meglepő eredményt produkál eddig.Nem számítottam ilyen jó kezdésre tőle:)Grat neki
Igen, még zsír új a kocsi, a mérnökök alig ismerik, a pilóta örült hogy 5-nél több kört mehetett... Lotusék, Virginék is mentek ilyen rossz köröket, csakhogy annak már 3 hete :/
Valószínüleg a versenyre megtankolt kocsit próbálgatták abban a kemény 17 körben, hiszen nekik most nem az időmérő a fontos, hanem hogy célba érjenek.
Közben már megy a 3. edzés ott meglátjuk mit fejlődött a csapat és a pilóta
mindenki eltúlozza ezt a dolgot szerintem. oké hogy 12 mp, de könyörgöm a kocsi most volt először a pályán... emellett egy olyan hosszú pálya, mint amilyenné most a bahreini vált, még inkább felnagyítja a különbségeket. illetve most még az üres tank-telitank dolog is még hangsúlyosabb, Webber azonos kocsiban kapott 4 azaz NÉGY másodpercet Vetteltől, hála az ecsetelt tényezőknek fel vannak nagyítva a különbségek.
Igen..rekord....régen kaptak már normális körülmények között ennyi mp-et az elsőtől....erről persze legkevésbé Bruno tehet. Mondjuk az utolsó előttitől is több mint 5 mp-et kapni is vmilyen szinten rekord.