Senna elégedett a „kiváló” kezdés után - F1VILÁG.HU

Senna elégedett a „kiváló” kezdés után

HIRDETÉS

Bruno Senna győzelemnek élte meg, hogy megtehette első köreit új versenygépével, miután hetekkel ezelőtt még úgy volt, hogy csapata nagy valószínűséggel mégsem fog tudni rajthoz állni a szezonnyitón Bahreinben.


Bruno Senna győzelemnek élte meg, hogy megtehette első köreit új versenygépével, miután hetekkel ezelőtt még úgy volt, hogy csapata nagy valószínűséggel mégsem fog tudni rajthoz állni a szezonnyitón Bahreinben.

A spanyol alakulatot végül Jose Ramon Carabante mentette meg, aki átvette a teljes irányítást Adrian Campostól – aki alelnökként továbbra is a csapattal marad –, ezért is veszett el a Campos név, és lett Hispania Racing F1 Team a csapatból.

A Dallara által tervezett és épített autók azonban úgy érkeztek meg a szezonnyitó Bahreini Nagydíjra, hogy még egyetlen kilométert sem teljesítettek versenypályán, így a vezetőség tisztában volt azzal, hogy nem lesz egyszerű számukra a bemutatkozás.

Mindez be is jött, hiszen Senna a délelőtti tréningen három bemelegítő körig jutott, délután pedig 17 kört tudott teljesíteni, míg csapattársa, Karun Chandhok végig a pálya széléről kísérte figyelemmel a történéseket, mert még nem készült el az autója.

Senna mindezek ellenére elégedetten nyilatkozott, és még az sem csüggesztette el, hogy legjobb ideje is közel 12 másodperccel volt lassabb a tempót diktáló Nico Rosberg legjobbjánál.

„Hatalmas megkönnyebbülés volt, hogy történelmet tudtam csinálni a reggeli edzésen” – mondta a brazil pilóta.

„Az autó a terveknek megfelelően ment, és mindenki hihetetlenül boldog, és büszke. Még rengeteg munka vár ránk, de ezzel eddig is tisztában voltunk, és fel is készültünk rá.”

„Három kör reggel, és tizenhét délután, ez egy remek kezdés. Természetesen nem próbáltuk ki az autó határait, de biztos vagyok abban, hogy sokat fogunk tudni fejlődni, és gratulálni szeretnék a mérnököknek, a szerelőknek, illetve az egész csapatnak ehhez a hihetetlenül kemény munkáért.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!