Senna első F1-es pontjait szerezte Monzában

Életében először végzett pontszerző helyen a Forma-1-ben a Lotus Renault GP újdonsült versenyzője, Bruno Senna, aki a kilencedik helyen zárta a vasárnapi Olasz Nagydíjat.


Életében először végzett pontszerző helyen a Forma-1-ben a Lotus Renault GP újdonsült versenyzője, Bruno Senna, aki a kilencedik helyen zárta a vasárnapi Olasz Nagydíjat.

Senna a leintést követően elmondta, nagyon elégedett, hiszen küzdelmes versenyen van túl, ami még értékesebbé teszi az elért kilencedik helyet.

„Nagyon örülök, hogy ma megszereztem életem első F1-es pontjait, különösen úgy, hogy még csak a második versenyemet teljesítettem a csapattal” – mondta elégedetten a brazil.

„Habár a 10. helyről rajtoltam, nem volt könnyű kilencedikként célba érni. Balszerencsések voltunk az első kanyarban. Mindenki levágta a lassítót, ami miatt kívülre kellett húzódnom, és elveszítettem azt, amiért keményen harcoltam a tegnapi időmérőn.”

„Éppen ezért nagyon örülök, hogy végül sikerült pontot szereznem, és harcolhattam azokkal a srácokkal, akik már hosszú ideje teszik ezt.”

Di Resta hozzátette, jó lett volna, ha tovább tart a vasárnapi verseny, hiszen akár a force indiás Paul di Restát is megelőzhette volna.

„Azt kívántam, bár egy körrel tovább tartana a verseny, mert talán megelőzhettem volna Pault [di Resta] is, és nyolcadik lehettem volna.”

Maradj még, olvasd el ezeket is!

Kapcsolódó cikkek

Friss hírek

 

 

 

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!