Hírek

Senna: Javítanunk kell a DRS-rendszeren

A Williams istálló versenyzője, Bruno Senna úgy véli, csapatának mihamarabb javítania kellene DRS-rendszerén annak érdekében, hogy kedvezőbb rajtpozícióból vághasson neki a versenyeknek, hogy a hosszú egyenesekkel tarkított pályán is jó eséllyel harcoljanak riválisaik ellen.


A Williams istálló versenyzője, Bruno Senna úgy véli, csapatának mihamarabb javítania kellene DRS-rendszerén annak érdekében, hogy kedvezőbb rajtpozícióból vághasson neki a versenyeknek, hogy a hosszú egyenesekkel tarkított pályán is jó eséllyel harcoljanak riválisaik ellen.

A brazil Kínában újra pontszerző helyen ért célba, ám a csapatnál nem teljesen elégedettek, hiszen az időmérő edzésen nem tudták a legjobbjukat nyújtani.

Senna úgy véli, miután a középmezőnyben olyan szoros a küzdelem, az időmérőn néhány századmásodperc komoly pozícióbeli változást eredményezhet a rajtrácson.

„Ha megnézzük az időmérős teljesítményt, akkor láthatjuk, hogy elég szoros a küzdelem a középmezőnyben, szóval egy kis DRS-ből származó előny nagy befolyással lehet a rajthelyekre” – mondta Senna.

„Ha sikerül három tizedet kihozni a DRS-ből – ami nem lehetetlen –, akkor akár három-négy pozíciót is előreléphetsz. Szóval erre összpontosítunk, de főként arra, hogy az autó egyes elemeiből a legjobb teljesítményt hozzuk ki. Azt gondolom, megfelelő irányba haladunk.”

A brazil szerint addig, amíg nem sikerül javítaniuk a Williams DRS-rendszerén, addig a hosszabb egyenesekben komoly hátrányba kerülhetnek.

„Tudjuk, hogy más csapatoknak nagyobb előnye származik a DRS-ből, szóval az olyan pályákon, ahol hosszú egyenesek vannak – mint Kínában –, nehéz dolgunk van. Még Bahrein is nagyon kemény lehet számunkra.”

„Megpróbálunk keményebben dolgozni, de a legfontosabb az volna, hogy a verseny első körében érintetlen maradjon az autó orra, és megbizonyosodjunk arról, hogy jó és hosszú futam vár ránk.”

Szólj hozzá!