Senna nem aggódik a Williams tempója miatt - F1VILÁG.HU

Senna nem aggódik a Williams tempója miatt

HIRDETÉS

Nem tulajdonít komoly jelentőséget a Williams gyenge mugellói köridőinek a gárda versenyzője, Bruno Senna.


Nem tulajdonít komoly jelentőséget a Williams gyenge mugellói köridőinek a gárda versenyzője, Bruno Senna.

A brazil a tesztsorozat második napján a táblázat alján zárt, 1:24.842-es ideje több mint 3 másodperccel volt lassabb, mint az élen végző Romain Grosjeané. Senna azonban nem aggódik, elmondása szerint ugyanis nem a tempóra mentek rá szerdán.

„Hosszú nap volt. Milliónyi elemet kipróbáltunk az autón, és érvényesíteni kellett ezeket, szóval ugyanazokat a dolgokat hajtottuk végre, különböző eljárásokat” – mondta a williamses.

„A délelőtt elég unalmas volt, de fontos volt végigmenni ezen az úton, és szerencsére az időjárás kedvezett, szóval hasznos információkra tettünk szert. Persze az ember mindig szeretne a táblázat élén zárni, de nem tudhatjuk, a többiek mit csinálnak épp, és ez a pálya tipikusan olyan, ahol, ha kiveszel némi üzemanyagot az autóból, remek időket érhetsz el. Sokkal fontosabb volt a köridőknél az, hogy tudjuk, hol is vagyunk.”

Senna elmondta továbbá, a Spanyol Nagydíjig még bőven lehetnek változások az autón.

„Ez egy véget nem érő fejlesztési játék a Forma-1-ben” – magyarázta. „Amit kipróbálunk ma, az felkerülhet az autóra Barcelonában. Folyamatosan fejlődik, egyre jobb lesz, és azt hiszem, a többi csapat is talál jó dolgokat, szóval folyamatosan nyomnunk kell.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!