Senna nem hozott szégyent a családnevére - F1VILÁG.HU

Senna nem hozott szégyent a családnevére

HIRDETÉS

Bruno Senna úgy érzi, nem hozott szégyent családnevére és mindene megvan ahhoz, hogy sikeresen teljesítsen a Forma-1-ben.


Bruno Senna úgy érzi, nem hozott szégyent családnevére és mindene megvan ahhoz, hogy sikeresen teljesítsen a Forma-1-ben.

A brazil pilóta, miután a tavalyi évet a Hispania színeiben teljesítette, idén a Renault-nál kapott állást, mint tartalékversenyző. Igen ám, de az angol színeket képviselő alakulat vezetése úgy döntött, hogy megválik Nick Heidfeldtől, és Sennának ad lehetőséget.

Heidfeld ugyan beperelte a csapatot, mert szerinte az év végéig szerződése van, ügyét csak szeptember 19-én tárgyalják, így Senna két versenyen biztosan rajthoz állhat, így lesz lehetősége a bizonyításra.

Eddig pedig kiválóan szerepel, a mai időmérőn az előkelő hetedik helyet kaparintotta meg, megelőzve Fernando Alonsót és csapattársát, Vitaly Petrovot, így magabiztosan várhatja idei első versenyét.

„Már az, hogy bejutottam a harmadik körbe, egy hatalmas győzelem számomra” – mondta a legendás Ayrton Senna unokaöccse, akit korábban sokan támadtak azzal, hogy csak neve miatt van a Forma-1-ben.

„Tudtam, hogy keményen kell hajtanom az utolsó körökben, mert nem volt mit veszítenem. „Nem akartam hibázni, éppen ezért nem is nyomtam 100%-osan mindenhol, csak ott, ahol tudtam, hogy ez lehetséges. Sokan hibáztak, én szerencsére nem, így azt gondolom, nem hoztam szégyent a Senna névre.”

Bruno természetesen tudja, hogy ez még vajmi kevés a sikerhez, a pontokat a versenyen osztják, így még a neheze hátra van a hétvégének.

„A verseny egy másik történet lesz. Nem számítok arra, hogy csak ülök az autóban és megyek, majd a dobogón leszek, de már nagyon várom, hiszen sokat kell tanulnom. Minden egyes körrel magabiztosabb vagyok az autóban, és természetesen jó érzés felülmúlni a csapattársad az időmérőn.”

„Neki előnye van a versenytapasztalatot illetően, de eddig minden a legnagyobb rendben. A holnapi verseny egy újabb lehetőség lesz a tanulásra, és lépésről lépésre kell haladnom. Tisztában vagyok azzal, hogy még sokat kell bizonyítanom, egyenletesen jól akarok teljesíteni.”

Hirdetés

Bár sokan azt rebesgetik, hogy brazil szponzorai miatt vehette át Heidfeld helyét, Senna erre így reagált: „Az egyetlen módja annak, hogy válaszolj az ilyen és ehhez hasonló kérdésekre, hogy jól teljesítesz a versenypályán.”

„Jó munkát végeztem a mai napon, szóval ezzel valamelyest kipipáltam a kérdéseket, de minden egyes alkalommal, hogy az autóban ülök, folytatnom kell a tanulást, egészen addig, amíg egy profi forma-1-es versenyző nem válik belőlem.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!