Senna sokat vár a jövő évi gumiktól - F1VILÁG.HU

Senna sokat vár a jövő évi gumiktól

HIRDETÉS

Komoly javulást vár a 2013-as évadban Bruno Senna, a Williams versenyzője, aki a minap elárulta, abban bízik, a Pirelli új abroncsai a malmára hajtják majd a vizet.


Komoly javulást vár a 2013-as évadban Bruno Senna, a Williams versenyzője, aki a minap elárulta, abban bízik, a Pirelli új abroncsai a malmára hajtják majd a vizet.

A brazil pilóta rámutatott arra, az idei gumik tulajdonsága, hogy bizonyos versenyzőknek jobban kedveznek, nagyon érzékenyek ugyanis a vezetési stílusra.

„Jövőre megint új abroncsok lesznek, ez pedig egy kicsit felkavarhatja a mezőnyt” – mondta Senna.

„A Pirelli úgy próbálja alakítani a gumikat, hogy azok valamivel jobban kedvezzenek a különféle vezetési stílusoknak, tehát a versenyzők ugyanolyan köridőket érhetnek majd el az eltéri stílus ellenére.”

Senna hozzátette, idén olykor még csapaton belül is nagy különbség mutatkozik a versenyzők között, ez pedig a gumik miatt van így.

„Az idei esztendőre a Pirelli változtatott az első és a hátsó gumikon. Valahányszor ez történik, gyakorlatilag egy új karakterisztikájú gumi kerül bevezetésre. A vezetési stílusokat illetően tehát elég válogatósak az idei abroncsok. Olykor még csapaton belül is nagy a különbség a pilóták között, ennek pedig az az oka, hogy a gumik előnyben részesítenek bizonyos vezetési stílusokat másokkal szemben.”

Sennának egyébként még nincs érvényes szerződése a jövő évre – bár a hírek szerint helyét Valtteri Bottas veheti át a Williamsnél, a brazil reméli, megtarthatja ülését 2013-ra is.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!