Senna tesztelési lehetőséget kér az újoncoknak - F1VILÁG.HU

Senna tesztelési lehetőséget kér az újoncoknak

HIRDETÉS

Bruno Senna arra kéri a szövetséget, hogy az európai futamok nyitóállomása előtt biztosítson tesztelési lehetőséget a három újonc alakulatnak, hogy megoldást találhassanak kezdeti problémáikra, amik vélhetően végigkísérik őket a tengerentúli versenyeken.


Bruno Senna arra kéri a szövetséget, hogy az európai futamok nyitóállomása előtt biztosítson tesztelési lehetőséget a három újonc alakulatnak, hogy megoldást találhassanak kezdeti problémáikra, amik vélhetően végigkísérik őket a tengerentúli versenyeken.

A Hispania Racing istálló úgy érkezett meg a szezonnyitónak helyet adó Bahreinbe, hogy a Dallara által tervezett és épített versenyautói még egyetlen kört sem teljesítettek, aminek fényében nem csoda, hogy egyik versenyzője sem fejezte be a nagydíjat.

A másik két újonc, a Lotus és a Virgin ennél jobban áll, azonban minkét csapatnak komoly gondjai vannak a hidraulikával, sőt a hétvégén kiderült, hogy utóbbinak teljesen át kell építenie versenygépét, ugyanis túl kicsi az üzemanyagtankja.

Az idei szabályok pedig kimondják, hogy szezon közben nincs lehetőség a tesztelésre, Senna ezért is kéri arra a szövetséget, hogy biztosítson az újoncoknak tesztelési lehetőséget, amivel nem csak ők, hanem meglévő csapatok is jól járnának, akik a hatalmas sebességkülönbségek miatt emelték fel a hangjukat.

„Úgy gondolom, hogy mind az új csapatoknak, mind az új versenyzőknek nagyon fontos lenne, hogy tesztelési lehetőséget kapjanak a szezon közben” – mondta a brazil pilóta a riportereknek Melbourne-ben.

„Ha tudnánk egy kicsit tesztelni, mikor visszatérünk Európába, az kiváló lenne számunkra, mert meg tudnánk szabadulni a problémáink többségétől, amik nem nagy dolgok, de pályatesztet igényelnek.”

„Úgy hiszem, hogy mindenki élete sokkal könnyebb lenne, mind az új, mind a már meglévő csapatoké, melyeknek így sokkal többször kell megelőzniük minket a versenyen, mint akkor, ha tesztelhetnénk, és felkészültebbek, illetve gyorsabbak lennénk.”

Senna azt is elmondta, hogy nem számít komolyabb javulásra a következő versenyeken, mert csapata majd csak az európai futamokon veti be újításait, amik talán a teljesítményben is megmutatkoznak.

„Van egy hosszú listánk, amin olyan dolgok szerepelnek, amiken változtatnunk szükséges” – magyarázta. „Természetesen azzal, hogy nem lehet tesztelni az idei évben, és nem is volt olyan sok időnk az első illetve a második verseny között, nem lesznek nagy változások, néhány apróság, de semmi komoly.”

Hirdetés

„Azonban bízunk abban, hogy visszatérve Európába, már lesznek újításaink, amik javítani fognak az autó teljesítményén és megbízhatóságán.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!