Senna veheti át a Bandini-díjat - F1VILÁG.HU

Senna veheti át a Bandini-díjat

HIRDETÉS

A Williams Forma-1-es csapata kedden hivatalos közleményben jelentette be, hogy a 2012-es idényben versenyzője, Bruno Senna veheti majd át a Lorenzo Bandiniről elnevezett elismerést.


A Williams Forma-1-es csapata kedden hivatalos közleményben jelentette be, hogy a 2012-es idényben versenyzője, Bruno Senna veheti majd át a Lorenzo Bandiniről elnevezett elismerést.

A díjat rendszerint olyan versenyzők kapják, akik pályafutásuk elején nagy ígéretnek számítanak: korábban Michael Schumacher, Fernando Alonso, valamint Lewis Hamilton is átvehette már híres olasz autóversenyzőről elnevezett trófeát, melyet 1992-ben alapítottak meg.

Juan-Pablo Montoya és Alexander Wurz után idén ismét egy Williams-pilóta, név szerint Bruno Senna érdemelte ki az elismerést.

„Hatalmas megtiszteltetés, különösen, ha figyelembe vesszük, kik vehették már át ezt az elismerést” – mondta a brazil.

A díjátadó ünnepséget július 15-én tartják majd Brisighellában, Lorenzo Bandini szülővárosában.

„Nagyon várom már a ceremóniát, ami vélhetően egy fantasztikus esemény lesz majd” – folytatta Senna.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!