Sennát nem érdekli Schumacher véleménye

A Williams versenyzője, Bruno Senna elárulta, nem kíván tovább foglalkozni a Michael Schumacherrel történt ütközésével, állítása szerint ugyanis ő mindent megtett azért, hogy a hétszeres világbajnok biztonságosan előzésbe kezdhessen.


A Williams versenyzője, Bruno Senna elárulta, nem kíván tovább foglalkozni a Michael Schumacherrel történt ütközésével, állítása szerint ugyanis ő mindent megtett azért, hogy a hétszeres világbajnok biztonságosan előzésbe kezdhessen.

A két versenyző a Spanyol Nagydíj 13. körében ütközött össze az 1-es kanyarban, amikor is Schumacher hátulról telibe találta Senna Williamsét. Bár többek szerint szimpla versenybaleset történt, a versenybírók végül a Mercedes pilótáját büntették meg, aki eredeti rajtpozíciójához képest öt hellyel hátrébbról lesz kénytelen rajtolni Monacóban.

„Sokkal frissebbek voltak a gumijai, a tempója is jóval gyorsabb volt. Mindenáron meg akart előzni, de talán nem jól mérte fel a féktávomat” – magyarázta Senna, majd hozzátette, az sem igazán érdekli, hogy Schumacher mérgében idiótának nevezte őt az esetet követően.

„A jobb –és baloldalon is elegendő helyet hagytam neki a manőverhez, de elég későn lépett rá a fékre, és belémjött. Nem igazán érdekel, minek hívott utána, ez az ő véleménye. Szerintem sok versenyző gondol dolgokat arról, akivel éppen ütközik, úgyhogy nem nagyon foglalkoztat a dolog.”

Senna emellett elárulta, optimistán várja az előttünk álló monacói hétvégét, elmondása szerint ugyanis nagy önbizalmat ad neki az a tény, hogy csapattársa, Pastor Maldonado nyerni tudott Barcelonában.

„A tavalyi év a legnehezebb volt a csapat számára, úgyhogy Pastor briliáns győzelmet aratott. Persze egyáltalán nem biztos, hogy ez a versenyautó Monacóban is nyerni fog majd, de nagyon remélem – és azt is, hogy ezúttal nem az övé, hanem az enyém.”

pp_gemius_hit('Aurgi_e7YvPTGxeFO8vlnqSc71yG41rhwqueMi4R8QT.b7');

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

OSRAM

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!