Sérült gumi okozta Vettel defektjét Abu Dhabiban

A Pirelli vizsgálatai szerint a pályán maradt törmelékek okozták Sebastian Vettel defektjét a pénteki tesztnap utolsó szakaszában Abu Dhabiban, ugyanis egy jól kivehető vágás volt felfedezhető a német versenyző jobb hátsó gumiján.


A Pirelli vizsgálatai szerint a pályán maradt törmelékek okozták Sebastian Vettel defektjét a pénteki tesztnap utolsó szakaszában Abu Dhabiban, ugyanis egy jól kivehető vágás volt felfedezhető a német versenyző jobb hátsó gumiján.

„Ez egy defekt volt, egy vágást találtunk a gumin, amit minden bizonnyal valamilyen pályán maradt törmelék okozhatott” – mondta a Pirelli motorsport igazgatója, Paul Hembery.

„A pályán ugyan semmit nem találtunk, de mikor közelről megnéztük a gumit, világossá vált, hogy mi történhetett, hiszen egy jól kivehető vágást találtunk a felületén.”

„A pálya jelenleg is elég piszkos, hiszen rengeteg autó köröz rajta. A legtöbb pályán, ahol ennyi autó ilyen sokat köröz, rövid idő alatt, mindig marad valami a pályán, amit fel lehet szedni, és ami problémát okozhat.”

Az Autosport úgy tudja, hogy Vettel a reggeli edzésen is elszenvedett egy lassú defektet, ám a gumiszállító vizsgálatai szerint ezt is törmelék okozta, az új abroncsok szerkezetével ugyanis nincsen probléma.

A Red Bull német versenyzőjének problémái ellenére, a többi csapat gond nélkül végezhette munkáját, egyikük sem számolt be hasonló meghibásodásról, sőt a Pirelli azt is jelezte, hogy soha nem tapasztalt ilyen jellegű problémát a szezonközi teszteken, amiket a Toyota tavalyi versenygépével teljesített.

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

OSRAM

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS
}

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!