Sikeresen beépítették a Renault-motort a McLarenbe - F1VILÁG.HU

Sikeresen beépítették a Renault-motort a McLarenbe

HIRDETÉS
W9LJqy35FjKAGzTs6ra6VEA4aRDwprZk__31I6109

Sikeresen integrálta a Renault V6-os erőforrását 2018-as versenyautójába a McLaren – erősítette meg Eric Boullier.

A patinás brit istálló három év után szakított eddigi motorpartnerével, a Hondával, jövőre pedig már a Renault aggregátjait használja a Forma-1-ben.

A váltás nagy kihívás elé állítja a McLarent, hiszen a franciák motorjának kialakítása nagyban eltér a Hondáétól.

„A motorváltás meglehetősen simán ment” – mondta Eric Boullier, a McLaren versenyigazgatója.

„Lehet, hogy beletelt két hétbe, de ezt a késedelmet le tudjuk dolgozni. A kasztniba való integrálás nem jelentett nagyobb kihívást, mint a Honda esetében. A Renault ráadásul több csapattal is dolgozik, szóval nagyon szervezettek ehhez a munkához, és mostanra ezt a munkát már be is fejezték, a karosszéria és a motor kiválóan illeszkedik egymáshoz – már csak a teljesítményre kell fókuszálnunk.”

Boullier hozzátette, a csapat valamennyi tagja izgatottan és motiváltan várja a 2018-as Forma-1-es idényt.

„A Renault-motorokra való váltás motiválja a csapatot, és mindenki alig várja már Melbourne-t. De a teljesítményre vonatkozóan jobb, ha még nem mondunk semmit, mert hamis elvárásokat támaszthatunk, és azzal csak ártunk.”

„A legjobb, amit tehetünk, hogy koncentrálunk a feladatunkra, és jövőre a pályán mutatjuk meg, mire vagyunk képesek.”

A szakember kifejtette, a Red Bull kiváló referenciapontként szolgál majd számukra, hiszen ők is a Renault V6-osait használják.

Hirdetés

„Nem tudom, hogy a Red Bull mit fog csinálni télen, lesz néhány aerodinamikai változás a szabályokban. Az biztos, hogy a Red Bull kiváló mérce lesz számunkra. A cél az, hogy harcolni tudjunk velük jövőre.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Sikeresen beépítették a Renault-motort a McLarenbe
Hamilton a sprintfutamon visszaesésre számít
Verstappen szerint a Red Bull megérdemli a negyedik helyet
Leclerc: Ezúttal sem tudtam jó időmérőt futni…
Alonso parádézott, erős versenyekre számít Kínában
A Red Bullnál tagadják, hogy már most hosszabbítanának Perezzel

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!