Sokat vár az új fejlesztésektől a McLaren párosa

Bár pocsékul sikerült a téli felkészülésük, és az utolsó pillanatban úgy döntöttek, hogy dobják trükkös kipufogórendszerüket és egy egyszerűbb változattal vágnak neki az első versenynek, a McLaren pilótái bizakodóan várják a szezonnyitó Ausztrál Nagydíjat.


Bár pocsékul sikerült a téli felkészülésük, és az utolsó pillanatban úgy döntöttek, hogy dobják trükkös kipufogórendszerüket és egy egyszerűbb változattal vágnak neki az első versenynek, a McLaren pilótái bizakodóan várják a szezonnyitó Ausztrál Nagydíjat.

„Mindig komoly nehézségekkel kellett megbirkóznunk, azonban pozitívan nézzük a dolgokat” – mondta Lewis Hamilton a riportereknek Melbourne-ben.

„Azt nem szeretném látni, hogy a srácaink feladják, szerintem úgy kell hozzáállniuk a dolgokhoz, hogy ’ezek állnak a rendelkezésünkre, és ebből kell gazdálkodnunk’. De tudom, hogy mindent megtesznek annak érdekében, hogy a lehető legjobbat kihozzák az autóból.”

„Megérkeztünk és bízom abban, hogy nem leszünk túlságosan hátul. Eddig minden egyes szezonban sikerült futamot nyernem, szóval megvan bennünk az erő ahhoz, hogy megvalósítsuk a céljainkat, bármilyenek is a körülmények.”

„Talán nem leszünk az első sorban ezen a hétvégén, azonban ez nem jelenti azt, hogy két vagy három verseny múlva már ne harcolhatnánk a győzelemért.”

Hamilton csapattársa, Jenson Button – aki a tavalyi évben győzni tudott Ausztráliában – szintén pozitívan várja a hétvégét, és bízik abban, hogy az újítások, melyeket most vetnek majd be először élesben, meghozzák a várt javulást.

„Az új kipufogórendszerrel – ha minden a tervek szerint halad – és a többi finomítással komoly javulást tudunk elérni” – mondta a brit pilóta.

„Arra viszont még egy kicsit várni kell, hogy ez elég lesz-e ahhoz, hogy harcba szállhassunk az élmezőnnyel, azonban nekem tetszik a csapat hozzáállása. Tetszik, hogy új elemekkel érkezünk a helyszínre, rajtam nem fog múlni semmi.”

„Szerintem az lenne a helytelen hozzáállás, ha azt mondanánk, hogy ’rendben, néhány pontra biztosan jók leszünk, és ez elég’. Ez azoknak a srácoknak sem esne jól, akik az egész télen hihetetlenül keményen dolgoztak. A kezdeményező hozzáállás a jó hozzáállás.”

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

OSRAM

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS
pp_gemius_hit('Aurgi_e7YvPTGxeFO8vlnqSc71yG41rhwqueMi4R8QT.b7');

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!