Sokkal radikálisabb lesz a jövő évi Ferrari - F1VILÁG.HU

Sokkal radikálisabb lesz a jövő évi Ferrari

HIRDETÉS

Spanyol lapértesülések szerint a Ferrari alakulata már most keményen dolgozik jövő évi versenyautóján, mely a tervek szerint egy jóval agresszívabb tervezés eredménye lesz majd.


Spanyol lapértesülések szerint a Ferrari alakulata már most keményen dolgozik jövő évi versenyautóján, mely a tervek szerint egy jóval agresszívabb tervezés eredménye lesz majd.

A Marca című sportlap úgy tudja, a maranellói gárda az F150 Italiával párhuzamosan már megkezdte a jövő évi konstrukció tervezését, beleértve a kasztnit, a váltót, a felfüggesztést és a hűtési rendszert is.

A lap beszámolójában úgy fogalmaz, a 2012-es versenygép „sokkal agresszívabb” lesz majd elődjénél, mely a Ferrari bevallása szerint is túlságosan konzervatívra sikeredett.

Az olasz csapat jelenleg csupán a harmadik helyet foglalja el a konstruktőri tabellán a Red Bull Racing és a McLaren-Mercedes mögött. Az istálló még nem mondott le a bajnoki címről, így jelenleg is dolgoznak az idei versenygép padlólemezének, diffúzorának, valamint kipufogórendszerének továbbfejlesztésén is.

Ami pedig a 2012-es versenyautót illeti: a gárda főtervezője, Nikolas Tombazis elmondta, már májusban elkezdték fejleszteni a következő konstrukciót, hiszen ha ezt nem teszik meg, „már túl késő lesz.”

„Ami a fejlesztést illeti: átbeszéltük az idei évben felmerült problémákat, hogy jóval több agresszivitást tudjunk a projektbe csempészni” – vallotta be a szakember.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Sokkal radikálisabb lesz a jövő évi Ferrari
Az F1-es Kínai Nagydíj sprintfutamának rajtrácsa
Gumielőnyben lehet a Ferrari a szombati sprintfutamon
Sainz már most tudja, min akar változtatni az autón az időmérőre
Ötszörös pénzt fizet a fogadóiroda Norris sprintgyőzelmére! (x)

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!