Stewart: Hamiltonék már idén bajnokok lehetnek - F1VILÁG.HU

Stewart: Hamiltonék már idén bajnokok lehetnek

HIRDETÉS

A korábbi Forma-1-es versenyző, Sir Jackie Stewart véleménye szerint a Mercedes pilótája, Lewis Hamilton idén esélyes lehet arra, hogy megnyerje a világbajnoki címet.


A korábbi Forma-1-es versenyző, Sir Jackie Stewart véleménye szerint a Mercedes pilótája, Lewis Hamilton idén esélyes lehet arra, hogy megnyerje a világbajnoki címet.

A brackley-i gárda jó formában vágott neki az idei szezonnak, Hamilton pedig Malajziában a dobogóra is felállhatott, miután a Red Bull duója mögött harmadikként ért célba.

Az angol versenyző ráadásul az időmérőkön is remekelt eddig, hiszen Ausztráliában és Malajziában is a második sorból rajtolhatott.

A háromszoros Forma-1-es világbajnok Jackie Stewart szerint Hamiltonnal igenis számolni kell idén.

„Igen, versenyeket nyerhetnek 2013-ban” – mondta a volt F1-es pilóta a BBC Sportnak. „Bármilyen autója is legyen, Lewis a legtöbbet hozza ki belőle.”

„A bajnoki címre is esélyesek lehetnek, de tartanuk kell a Red Bull és a Ferrari fejlesztési tempóját. Ha a Red Bull valóban olyan erős, mint amilyennek tűnik, akkor ők lehetnek a legfőbb ellenfél, de a Ferrari is sokkal versenyképesebben kezdte a szezont, mint tavaly.”

„A Lotus is nagyon erős, és a McLaren is visszaküzdi magát, de Ross Brawn egy rendkívül tehetséges szakember. A Mercedes a győzelemért létezik, ráadásul a szükséges források is rendelkezésükre állnak.”

A 73 esztendős Stewart kitért a Malajziában alkalmazott csapatutasításokra is: mint ismert, a Red Bull és a Mercedes is csapatsorrendet kívánt alkalmazni Sepangban, ám míg Nico Rosberg tartotta magát a parancshoz, addig Sebastian Vettel megelőzte márkatársát és megnyerte a futamot.

„Ha a Mercedes hagyta volna, hogy Rosberg megelőzze Hamiltont Malajziában, befoghatták volna a Red Bullokat? Nem lehetetlen” – mondta a skót. „De nem kérdés, hogy Lewis irányít, egész egyszerűen azért, mert több sikert ért már el. Ráadásul a szezont is jól kezdte.”

Hirdetés

„A Mercedes egy nagyon drága versenyzőt szerződtetett, és szeretnék, ha sikeres lenne. Nico egy nagyon tehetséges versenyző, aki talán jobban bánt a gumikkal, de Malajziában megtanulta a leckét, hogy nem szabad az utolsó pillanatra hagyni a próbálkozást. Érdekes lesz látni, miképp reagál majd a történtekre.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!