Stroll „nem megy sehová” a Williamstől

Fotó: Williams F1
Fotó: Williams F1

Nem kíván távozni a küszködő Williamstől az idei szezont követően Lance Stroll – ezt édesapja, Lawrence Stroll árulta el a minap.

A brit istálló kiábrándító idénykezdetet produkált, Stroll bakui 8. helye az egyetlen pontszerző eredménye a csapatnak 2018-ban.

Az ifjú kanadai édesapja, Lawrense Stroll mindazonáltal azt mondta, még nem jutottak el arra a pontra, amikor elkezdenek más ülés után nézni.

„Még nem tartunk itt” – mondta a milliárdos üzletember a Motorsport.com kérdésére.

„Hiszek a Williamsben, hiszek a csapatban. Nyilvánvaló, hogy eddig nem jöttek össze a dolgaik. De bízom abban, hogy ez egyfajta ébresztőül szolgál majd, és a legjobbat hozza ki az ott dolgozókból, akik megoldják a problémákat. Nem olyan gyorsak, mint szeretnénk, és biztos vagyok abban, hogy ők is jobbak akarnak lenni ennél.”

„De nem megyünk máshova. Az autó még nem olyan jó, mint reméltük, nagyon le van maradva. Küszködtünk, amikor megérkeztünk a tesztekre, és küszködünk még mindig. Szóval eléggé nyilvánvaló, mi a gond az autóval.”

„Nem arról van szó, hogy nem ismerték fel a problémát, mindenki tisztában van azzal. Még a vak is láthatja. És tudom, hogy keményen dolgoznak azért, hogy megoldják.”

A pletykák szerint egyébként Stroll édesapja azt szeretné, ha a Williams több mindent vásárolna a Mercedestől – mint ahogy teszi azt a Force India is a váltóval.

„Nem vagyok igazgatósági tag, nincs tulajdonrészem a csapatban, egyszerűen Lance apja vagyok. Bármit is tesznek, hogy jobbá tegyék az autót, én támogatom – fogalmazzunk így.”

 

Kapcsolódó cikkek

Orosz kézbe kerülhet a Williams?

Az Orosz Nagydíj promótere úgy gondolja, remek lehetőség lenne a milliárdos Dmitry Mazepin számára, hogy felvásárolja az F1-es Williams istállót.

Kubica: A futam csúcspontja a felvezető kör volt

Robert Kubica, a Williams versenyzője újra elkeseredetten nyilatkozott az F1-es Kínai Nagydíjat követően, ahol véleménye szerint a csúcspont az volt, amikor megpördült a felvezető körön.

Friss hírek