Megosztás:

Surer: Hamilton bármikor veheti a sátorfáját

Hamilton szerződése 2018 végéig szól a Mercedesnél.
Hamilton szerződése 2018 végéig szól a Mercedesnél. © MexicoGP

Lewis Hamilton bármikor dönthet úgy, hogy befejezi Forma-1-es pályafutását, és inkább privát életében próbál kiteljesedni – mondja a volt F1-es versenyző, Mark Surer.

Hamilton nemrég egy interjúban elismerte, ellentmondások kavarognak benne, hiszen bár imádja a versenyzést, rengeteg dolog van az életben, amit szeretne kipróbálni, és nem akar lemaradni semmilyen más élményről.

„Jelenleg 1 évem még biztosan van a csapattal, én pedig folytatni akarom. De azon a ponton járok már, ahol felmerül az a bizonyos kérdés” – mondta a négyszeres világbajnok, kinek szerződése 2018 végéig szól a Mercedesszel.

Annyi minden van még az életben ezen kívül. Vannak dolgok, melyekről lemaradtam az életem során. A minap beszélgettem a legjobb barátommal arról, hogy mire irigykedem, vagy mit várok már nagyon: élni egy helyen, beleszokni egy rutinba… edzések, közös esték a barátokkal, családdal.”

„Minél tovább maradok a sportban, annál jobban eltolom ezeket. De 40 felett már rengeteg idő lesz ezekre.”

„A nagynéném nemrég rákban hunyt el, utolsó napján pedig azt mondta: ’Minden nap dolgoztam azt tervezve, hogy egy napon majd abbahagyom, és minden mást fogok csinálni, de aztán kifutottam az időből’. Szóval ezzel a gondolattal küzdök most.”

A volt Forma-1-es versenyző, a jelenleg TV-kommentátorként dolgozó Marc Surer szerint Hamiltonnál bármikor elérkezhet az a pont, amikor úgy gondolja, inkább másnak szenteli az életét.

„Néha én is azt érzem rajta, hogy nagyon magával ragadja a privát élete” – mondta Surer.

„Egy napon azt mondhatja majd, ’valóban újra versenyeznem kell?’. Szerintem ez bármikor megtörténhet.”

Surer szerint Hamilton már csak akkor lesz motivált, ha a továbbiakban is a vb-címekért harcolhat. Ez látszott a szezon utolsó, számára tétnélküli versenyein is, amikor csapattársa, Valtteri Bottas erősebbnek bizonyult nála.

„Bottas más kategória, mint Hamilton. Ezt idén egyértelműen láttuk. Ha Lewis komolyan veszi, amit csinál, Bottasnak nincs esélye vele szemben.”

MEGOSZTÁS:

Ezt olvastad már?

A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) és a Renault megállapodott abban, hogy a szövetség F1-es...

Hozzászólások

( komment)