Sutil lett a Williams tartalékversenyzője - F1VILÁG.HU

Sutil lett a Williams tartalékversenyzője

HIRDETÉS

Adrian Sutil lesz a Williams Forma-1-es csapatának tartalékversenyzője a 2015-ös szezon további részében – jelentette be a brit kiscsapat csütörtökön.


Adrian Sutil lesz a Williams Forma-1-es csapatának tartalékversenyzője a 2015-ös szezon további részében – jelentette be a brit kiscsapat csütörtökön.

Sutil tavaly még a Sauber színeiben versenyezhetett is a királykategóriában, a hinwili istálló azonban nem hosszabbította meg szerződését a 2015-ös évadra.

A német így ülés nélkül maradt, a Williams azonban ma hivatalos közleményben adott tájékoztatást arról, Sutilt a jövőben tartalékpilótaként foglalkoztatja.

„Nagyon büszke vagyok arra, hogy tagja lehetek ennek a híres és nagyszerű F1-es istállónak” – mondta Sutil.

„Az, hogy Sir Frank Williamsnek és csapatának dolgozhatok, nagyon sokat jelent számomra. Szeretnék mindenkinek köszönetet mondani a Williamsnél azért, hogy hisznek bennem, és lehetőséget biztosítanak arra, hogy egy ilyen sikeres és eredményes istállónál dolgozzak.”

Sutil még 2007-ben a Skyper színeiben debütált a Forma-1-ben, majd egészen 2011-ig volt az akkor már Force India néven futó csapat tagja. 2012-ben nem kapott versenyzési lehetőséget, 2013-ban azonban visszatért a Force Indiához, mielőtt a Sauberhez szerződött az elmúlt idényre.

A Williams közleménye szerint Sutil sok időt tölt majd a Williams szimulátorában, hogy szükség esetén bármikor be tudjon ugrani.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!