Sutil nem tudja, merre tovább jövőre

A Force India versenyzője, Adrian Sutil elárulta, egyelőre még ő maga sem tudja, hol folytatja Forma-1-es pályafutását 2014-ben.


A Force India versenyzője, Adrian Sutil elárulta, egyelőre még ő maga sem tudja, hol folytatja Forma-1-es pályafutását 2014-ben.

A német versenyző az indiai kiscsapat színeiben tért vissza idén a száguldó cirkuszba, miután kihagyta a 2012-es bajnokságot azt követően, hogy egy évvel korábban egy éjszakai bárban egy törött pezsgőspohárral megsebesítette a Lotus tulajdonosát, Eric Luxot.

Sutil jelenleg a tizenegyedik helyet foglalja el az összetettben, közvetlenül csapattársa, Paul di Resta mögött.

A 30 esztendős versenyző elárulta, véleménye szerint még túl korai a jövő évről beszélni, főleg úgy, hogy több élcsapatnál is lehet üresedés.

„Fél éve itt vagyok már, újra megszoktam a Forma-1-et, és most már minden tökéletes – majdhogynem 100 százalékos teljesítményre vagyok képes” – fogalmazott Sutil. „Meglátjuk, mit hoz a jövő, még nem tudom.”

„Van néhány igencsak érdekes elérhető ülés, de az egész bizonyos versenyzők mozgásától függ. Még egy kicsit korán van. Vannak céljaim, tudom, merre akarom folytatni – szóval vannak terveim a jövőre nézve. Természetesen ezeket nem árulom el most, mert az túl egyszerű lenne. Lojális vagyok ehhez a csapathoz, és bárhogy is teszek, először Vijay-jel fogok beszélni.”

Sutil elmondta, azok a versenyzők, akik nem rendelkeznek komoly anyagi tőkével, nehéz helyzetben vannak, sok F1-es csapat ugyanis a túlélésért küzd.

„Nagyon nehéz – nem igazán van meg a pénz az F1-ben. Az élcsapatok remekül állnak, de a többi alakulat a túlélésért küzd. Olyan versenyzőkre van szükségük, akik szponzorokat hoznak, mert nem tudják előteremteni maguknak a piszkos anyagiakat. A legjobb csomag egy nagyszerű versenyzőt, egy potenciális bajnokesélyest, és komoly anyagi hátteret tartalmazna – akkor nem lenne probléma. Egy csapat számára ez a legjobb, ami összejöhet – de ez természetes.”

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

OSRAM

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS
pp_gemius_hit('Aurgi_e7YvPTGxeFO8vlnqSc71yG41rhwqueMi4R8QT.b7');

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!