Sutil szerint Kanadában is versenyképes lesz csapata - F1VILÁG.HU

Sutil szerint Kanadában is versenyképes lesz csapata

HIRDETÉS

Remek eredménnyel zárta a múlt hétvégi Monacói Nagydíjat a Force India versenyzője, Adrian Sutil.


Remek eredménnyel zárta a múlt hétvégi Monacói Nagydíjat a Force India versenyzője, Adrian Sutil.

A német pilóta a tizennegyedik helyről rajtolva hetedikként futott be Monte-Carlo utcáin, és elmondása szerint rendkívül élvezte az egész versenyhétvégét.

„Nagyszerű versenyt futottam és igazán izgalmas volt” – mondta Sutil.

„Eddig nagyon nehezen alakult a szezon, szóval jó érzés volt újra remek eredményt elérni, és ismét a sportra koncentrálni. Monaco egyike a kedvenc pályáimnak, jó emlékeket őrzök innen, még ha a teljesítményemet nem is mindig sikerült jó eredményekre konvertálni.”

„Az időmérő után nem tűnt jónak a helyzet, de tudtam, hogy egy jó stratégiával és némi szerencsével lehetőségem lehet a pontszerzésre. Hogy ismét a hetedik helyen versenyezhettem, és végül ebben a pozícióban is érhettem célba, egész egyszerűen fantasztikus. Az egész hétvége nagyon különleges volt.”

A német versenyző érintett volt a verseny megszakítását előidéző balesetben is: a futam utolsó harmadában Sutil gumijai meglehetősen elkoptak, emiatt pedig a korlátnak ütközött, aminek következtében a mögötte érkezők összetorlódtak, és többen egymásnak ütköztek.

„Küzdöttem a gumikkal, és elveszítettem az autó hátulját a Tabac előtt, aztán nekiütköztem a korlátnak. Defektet kaptam, megpróbáltam a pályán maradni, és visszaevickélni a bokszba. Nem igazán láttam, mi történt mögöttem” – magyarázta a történteket a Force India versenyzője.

Sutil emellett szót ejtett a piros zászlós helyzetekre vonatkozó regulákról is. A német úgy véli, igenis helyesen tenné a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA), ha egy pillantást vetne a szabálykönyvre, hiszen úgy érzi, szükségtelen megengedni a versenyzőknek, hogy egy verseny félbeszakításakor friss gumikat tegyenek fel.

„Nem igazán profitáltam belőle, mert a piros zászló előtt cseréltem kerekeket. Néhányan hasznot húztak ebből, mert gyakorlatilag egy újabb bokszkiállást végezhettek el anélkül, hogy időt vesztettek volna. Azt hiszem, jó ötlet áttekinteni ezeket a szabályokat.”

Hirdetés

A Force India versenyzője hozzátette, izgatottan várja a jövő hétvégi Monacói Nagydíjat, és reméli, hogy jó eredménnyel örvendeztethetik meg rajongóikat.

„Alig várom a montreali versenyt. Mindig nagyon jó versenyhétvégét teljesítünk ott. A pályának passzolnia kell az autónkhoz, szóval azt hiszem, újabb jó eredményt érhetünk el.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!