Sutil szívesen lenne Räikkönen csapattársa - F1VILÁG.HU

Sutil szívesen lenne Räikkönen csapattársa

HIRDETÉS

Adrian Sutil, a Force India versenyzője elismerte, meglepte, hogy a szezonzáró viadal után sem tudja még pontosan, hol folytatja autóversenyzői pályafutását 2012-ben.


Adrian Sutil, a Force India versenyzője elismerte, meglepte, hogy a szezonzáró viadal után sem tudja még pontosan, hol folytatja autóversenyzői pályafutását 2012-ben.

A német versenyző a kilencedik helyen zárta az idei bajnokságot 42 megszerzett pontjával, ám úgy tűnik, hogy jövőre már nem a Force India színeiben állhat rajthoz a királykategóriában, miután a német sajtó biztosra veszi, hogy helyét az eddig teszt –és tartalékversenyzőként tevékenykedő Nico Hülkenberg veszi majd át.

Sutil több csapattal is tárgyalásokat folytat, a feltételezések szerint a Williamsszel és a Renault-val is egyeztet a jövő év kapcsán, és saját bevallása szerint is igencsak lelombozó, hogy december elején még nem tudja, hol versenyez majd három bő három hónap múlva.

„Igen, teljes mértékben egyetértek” – mondta a versenyző a Forma-1 hivatalos weboldalának azon kérdésére, hogy abszurdnak tekinthető-e, hogy erős teljesítménye ellenére még nincs döntés jövőjéről.

„De ilyen az élet a Forma-1-ben, el kell fogadni. De nem tűnik olyan rossznak a helyzetem 2012-re – meglátjuk, mi történik majd.”

„Hogy őszinte legyek, nagyszerű teljesítményt nyújtottam az utolsó tíz versenyen, de természetesen az utolsó három az, ami látókörön belül marad ilyenkor. Ezek az eredmények megkönnyítik a helyzetet számomra és menedzserem számára arra vonatkozóan, hogy rendezzük a dolgokat a jövő évet figyelembe véve.”

Sutil elárulta, több lehetőség is a rendelkezésére áll, és reméli, hogy heteken belül bejelentést tehet arról, mely csapatnál versenyezhet a következő évadban.

„Most több, mint egy opciónk van, és megpróbáljuk a lehető legjobb csomagot összerakni a következő évre. Remélhetőleg a következő két hétben meghozzuk a döntést.”

A német versenyző elismerte, szívesen lenne Kimi Räikkönen csapattársa a Lotus Renault GP-nél.

Hirdetés

„Mindig is mondtam, szívesen veszem, ha a lehető legjobb csapattársat kapom, hiszen ilyenkor van igazán lehetőséged arra, hogy megmutasd, milyen jó is vagy. Kimi egy nagyszerű, és igazán erős csapattárs volna…”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!