Symonds nagyobb különbségekre számított - F1VILÁG.HU

Symonds nagyobb különbségekre számított

HIRDETÉS

A Renault főmérnöke, Pat Symonds elárulta, maga is meglepődött azon, hogy milyen szoros a mezőny az idei évben, mert a drasztikus szabálymódosítások miatt éppen az ellenkezőjét várta az első versenyeken.

A Renault főmérnöke, Pat Symonds elárulta, maga is meglepődött azon, hogy milyen szoros a mezőny az idei évben, mert a drasztikus szabálymódosítások miatt éppen az ellenkezőjét várta az első versenyeken.

Minden idők egyik legátfogóbb, és legnagyobb szabálymódosítását hajtották végre az idei évben a Forma-1-ben, így sokan arra számítottak, hogy teljesen szétszakad a mezőny. Igen ám, de ennek éppen az ellenkezője történt, hiszen olykor alig 1.5 másodperc választja el az elsőt az utolsótól.

“Meglepett, hogy milyen szoros volt a küzdelem az első négy versenyen” – mondta Symonds, aki az Előzési Munkacsoport aktív tagjaként, maga is segített az új szabályok megalkotásában.

“Normális esetben azt gondolja az ember, hogy a stabil szabályok vezetnek a szoros küzdelemhez, és a szabálymódosításokkal pedig távolodnak egymástól a csapatok. Azonban az idei évben ennek az ellenkezőjét tapasztaljuk, jóllehet az új regulák átalakították a mezőny képét, és az erősorrendet.”

Symonds szerint két oka lehet mindennek: “Pontosan nem tudom, minek köszönhető, hogy ennyire szoros lett a mezőny, de az egyik oka talán az lehet, hogy az autók aero csomagjai között nincs olyan nagy különbség, az egyszerűbb aero szabályok miatt. A másik ok pedig a gumikban keresendő, hiszen mindannyian a Bridgestone kontrollált abroncsait használjuk.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!