Szinte biztos, csak 19 verseny lesz idén - F1VILÁG.HU

Szinte biztos, csak 19 verseny lesz idén

HIRDETÉS

Egyre biztosabb, hogy idén 19 helyszínre látogat el a Forma-1 mezőnye, a török kormánynak ugyanis esze ágában sincs támogatni az isztambuli versenyt.


Egyre biztosabb, hogy idén 19 helyszínre látogat el a Forma-1 mezőnye, a török kormánynak ugyanis esze ágában sincs támogatni az isztambuli versenyt.

A Forma-1 kereskedelmi jogait birtokló Bernie Ecclestone tárgyalásokat folytatott a verseny szervezőivel, akik abban bíztak, az állam támogatja majd a nagydíj lebonyolítását.

A török miniszterelnök azonban kijelentette, állami pénzből biztos nem rendeznek F1-es versenyt az országban, így biztosnak tűnik, hogy a 2013-as versenynaptárba csupán 19 helyszín kerül bele.

Az eredeti tervek szerint idén New Jersey-ben is rendeztek volna futamot, a szervezők azonban nem készültek el időben a versenypályával. A Motorsport Világtanács által legutóbb nyilvánosságra hozott versenynaptárban egy helyet szabadon hagytak egy európai versenynek – ez lehetett volna a Török Nagydíj időpontja.

Szó volt arról is, hogy esetleg Ausztriába látogat majd a Forma-1, Bernie Ecclestone azonban kizárta ennek lehetőségét, elmondása szerint ugyanis „túl kevés a hotel a régióban”.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!