Tanultak az első verseny hibáiból az oroszok - F1VILÁG.HU

Tanultak az első verseny hibáiból az oroszok

HIRDETÉS

A Forma-1-es Orosz Nagydíj szervezői azt mondják, tanultak a tavalyi, első versenyen elkövetett hibájukból, így 2015-ben sokkal több élménnyel gazdagodhatnak majd a Szocsiba kilátogató szurkolók.


A Forma-1-es Orosz Nagydíj szervezői azt mondják, tanultak a tavalyi, első versenyen elkövetett hibájukból, így 2015-ben sokkal több élménnyel gazdagodhatnak majd a Szocsiba kilátogató szurkolók.

Oroszország tavaly első ízben látta vendégül a száguldó cirkusz világát, Szergej Vorobjev, a verseny promótere pedig azt mondja, alaposan kielemezték a 2014-es versenyhétvége történéseit.

„Alaposan kielemeztük a tavalyi versenyt, és reméljük, hogy azok, akik kilátogatnak idén, látni fogják a fejlődést” – mondta a szakember.

„Vannak területek, melyeken fejlődnünk kell, például a vendéglátás, az ételek minősége, valamint a gyerekekre fordított figyelem tekintetében.”

„A nézők szállítását illetően is lehet fejlődni. Nem volt olyan rossz, de még van tennivaló.”

Vorobjev állítása szerint a jegyárak az idei évre nem változnak, ám több lehetőséget kínálnak a rajongóknak.

„Ugyanannyi ülőhelyünk van – 55 ezer –, de változtattunk egy kicsit azzal, hogy bevezettük a kétnapos ülőjegyeket. Tavaly csak négynapos ülőjegyet lehetett venni.”

„Lesznek természetesen állójegyek, az árak pedig ugyanazok maradnak. Idén is rendezünk koncerteket a futam után, és az olimpiai helyszínen lesznek egyéb programok, például jégkorongmérkőzés is.”

„Szóval az idei év sokkal szórakoztatóbb lesz.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!