Távozik a Renault aerodinamikai vezetője - F1VILÁG.HU

Távozik a Renault aerodinamikai vezetője

HIRDETÉS

A Renault aerodinamikai részlegének vezetője, Dino Toso nyolc év után elhagyja a francia alakulatot, és helyét, ahogy azt már áprilisban bejelentette a csapat, Dirk de Beer veszi majd át.

A Renault aerodinamikai részlegének vezetője, Dino Toso nyolc év után elhagyja a francia alakulatot, és helyét, ahogy azt már áprilisban bejelentette a csapat, Dirk de Beer veszi majd át.

Toso, akinek távozását már áprilisban megerősítette a csapat, 2003 óta a Renault aerodinamikai részlegének vezetője, és az ő irányítása alatt szerzett két bajnoki címet a francia gárda még 2005-ben és 2006-ban.

Ahogy arról korábban már beszámoltunk, Toso helyét Dirk de Beer veszi majd át a szezon második felében.

“Köszönetet szeretnék mondani Flavio Briatorénak, és Bob Bellnek, akik mind szakemberként, mind magánemberként mindig mellettem álltak, és támogattak engem a Renault-nál eltöltött éveim alatt, miközben számos sikert elértünk közösen” – mondta Toso.

“A motorsport iránti szenvedélyem középpontjában mindig is az innovatív aerodinamikai megoldások álltak, és a kemény verseny motivált.”

“Új kihívások után nézek, melyek lehetővé teszik számomra, hogy kiaknázzam a kreativitásom a jövőben, és ismét visszatérhessek oda, amit a legjobban szeretek: a kemény küzdelemhez.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!