Megosztás:

Távozik posztjáról a Honda F1-es főnöke

A Honda jövőre már nem lesz a McLaren motorszállítója.
A Honda jövőre már nem lesz a McLaren motorszállítója. © McLaren

Jelentős átszervezéseket hajt végre Forma-1-es részlegén a Honda, ennek részeként pedig távozik posztjáról a gyártó F1-es programját vezető Haszegava Juszuke.

A Honda 2015-ben tért vissza a Forma-1-be a McLaren motorpartnereként, az elmúlt 3 év azonban a gyenge teljesítmény és a technikai problémák miatt kiábrándítóan alakult a felek számára.

Ennek eredményeképp a McLaren és a Honda partnersége idén véget ért, a japánok azonban a Toro Rosso motorpartnereként maradnak az F1-ben.

A Honda nemrég bejelentette, a 2018-as év kezdete előtt jelentősen átszervezi Forma-1-es részlegét, Haszegava Juszuke pedig távozik posztjáról.

A japán szakember az elmúlt időszakban a szakurai motorfejlesztésekért, valamint a versenyhétvégéken zajló műveletekért is felelős volt, a Honda azonban most úgy döntött, két ember között osztja fel ezeket a feladatot.

A Honda F1-es technikai igazgatója a továbbiakban Tanabe Tojoharu lesz, ő felügyeli majd a versenypályán zajló munkákat. Az Autosport című szaklap értesülései szerint a Szakurában zajló motorfejlesztésekért Aszaki Jaszuaki lesz felelős.

Tanabe 1984 óta dolgozik a Hondánál, és van már F1-es tapasztalata: korábban Gerhard Berger mérnöke volt a McLarennél, a BAR-nál, illetve később, a Hondánál pedig Jenson Button vezető mérnökeként tevékenykedett.

A szakember dolgozott az IndyCarban is, mostanáig a Honda Performance Development vezető menedszere volt.

Haszegava – aki 2016-ban vette át Arai Jaszuhisza feladatait az F1-es projekt vezetőjeként – a továbbiakban nem lesz érintett a Forma-1-ben.

MEGOSZTÁS:

Ezt olvastad már?

Változik a rajtbüntetések szisztémája a Forma-1-ben – döntött szerdán a Nemzetközi Automobil...

Hozzászólások

( komment)