Theissen azt gondolta, már késő esőgumira váltani

A BMW Motorsport igazgatója, Mario Theissen bevallotta, azt gondolta, hogy Nick Heidfeld már túl későn váltott intermediate abroncsokra a Belga Nagydíjon, ahol komoly kockázatot vállalva, két körrel a leintés előtt kihajtott a boxba új gumikért.

A BMW Motorsport igazgatója, Mario Theissen bevallotta, azt gondolta, hogy Nick Heidfeld már túl későn váltott intermediate abroncsokra a Belga Nagydíjon, ahol komoly kockázatot vállalva, két körrel a leintés előtt kihajtott a boxba új gumikért.

Heidfeld két körrel a futam vége előtt határozott úgy, hogy meglátogatja szerelőit, és felteteti autójára a vizes aszfaltra alkalmatos abroncsokat.

A német pilóta döntése fantasztikusnak bizonyult, és az utolsó körben a hetedikről felugrott a harmadik helyre, majd Hamilton büntetésével megörökölte a második pozíciót.

Annak ellenére, hogy végül felállhatott a dobogóra, a csapat vezetője, Mario Theissen elárulta, az adott pillanatban egyáltalán nem volt biztos abban, hogy Heidfeld jól döntött.

“Azt gondoltam, hogy már túl késő” – mondta a német szakember. “Azonban jó, hogy kockáztatottunk, mert amúgy csak két pontot szereztünk volna, szóval ilyen helyzetben némi kockázatot kell vállalni. Végül aztán remek döntésnek bizonyult, hogy változtattunk a taktikán.”

“Nem néztem az utolsó kört a TV-ben, csak a pozíciókat jelző monitoron követtem figyelemmel az eseményeket, ahol láttam, hogy egyik autót előzi meg a másik után.”

Theissen azt is elmondta, hogy a döntést teljes egészében Heidfeldre, és versenymérnökére bízta, amit jól is tett, mert ő valószínűleg nem mert volna ekkora kockázatot vállalni a futam végén.

“Két emberre van szükséged. Először is a versenyzőre, aki elmondja, hogy mit érez és mit gondol, mi lenne a legjobb, és a végén neki kell döntést hoznia.”

“Azonban a versenymérnök egészében látja a dolgokat, tudja, hogy a többiek milyen stratégián vannak, miként teljesítenek, mennyire szenvednek, és a végén csakis a ő tudja megítélni, hogy lehetséges-e 25 másodpercet behozni két kör alatt.”

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!