Theissen szerint a BMW még felállhat a dobogóra - F1VILÁG.HU

Theissen szerint a BMW még felállhat a dobogóra

A BMW Motorsport igazgatója, Mario Theissen szerint a német-svájci alakulat még felállhat a dobogóra az idei esztendőben, és nem a szerencsének volt köszönhető a kanadai mások hely.

A BMW Motorsport igazgatója, Mario Theissen szerint a német-svájci alakulat még felállhat a dobogóra az idei esztendőben, és nem a szerencsének volt köszönhető a kanadai mások hely.

Nick Heidfeld fantasztikus versenyzést bemutatva megszerezte a második helyet a hétvégén megrendezett Kanadai Nagydíjon, mellyel megerősítette ötödik helyét a világbajnoki pontversenyben.

A BMW az elmúlt hat verseny alatt már több pontot szerzett, mint az egész 2006-os idényben, és Theissen elmondta, csapata már most elérte az idei évre kitűzött céljait, de tudja, még ennél is többre lesznek képesek.

“Remekül teljesítünk, egyre feljebb kerülünk” – mondta a szakember. “Hat verseny leforgása alatt már két ponttal többet szereztünk, mint az egész 2006-os szezonban. Már most elértük az idei évre kitűzött céljainkat, azonban nem ez volt az egyetlen dobogós helyezésünk 2007-ben.”

Bár a montreali versenyen hatalmas volta káosz, és a biztonsági autó is négyszer kihajtott a pályára, Theissen úgy gondolja, hogy Heidfeld második helye nem csak a szerencsének tudható be.

“Nagyon büszke vagyok a csapatra” – folytatta. “Nick nyilván nem a második helyen végzett volna, ha nem alakulnak úgy a dolog, ahogy végül alakultak. Azonban mindig jó helyen volt jó időben, és kihasználta az elé kerülő lehetőségeket. Egyszerűen gyorsabb volt, mint az egyik McLaren, és mindkét Ferrarit elverte.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!