Theissen szerint bőven lesz meglepetés az idei évben

A BMW Motorsport igazgatója, Mario Thiessen tisztában van azzal, hogy csapatának idén sem lesz könnyű dolga harcban szállni ellenfeleivel, ugyanis a radikális szabályváltozások miatt az eddiginél is több meglepetésre lehet majd számítani a Forma-1-ben.

A BMW Motorsport igazgatója, Mario Thiessen tisztában van azzal, hogy csapatának idén sem lesz könnyű dolga harcban szállni ellenfeleivel, ugyanis a radikális szabályváltozások miatt az eddiginél is több meglepetésre lehet majd számítani a Forma-1-ben.

Bár a vadonatúj szabályok miatt nyitottabb lehet a bajnokság az F1-ben, a BMW első embere úgy érzi, számos kihívást tartogat az idei szezon a csapatok számára.

“Úgy gondolom, lesznek meglepetések” – mondta Theissen. “Kétség nem fél hozzá, hogy ismét a nagycsapatok lesznek a favoritok, de meggyőződésem, hogy az új szabályok komoly kihatással lesznek majd az erősorrendre 2009-ben.”

Theissen azonban kijelentette, hogy csapata célja teljesen egyértelmű az idei évre, ami nem más, mint a bajnoki cím megszerzése.

“Már négy évvel ezelőtt kijelentettük, mik a céljaink 2009-re” – mondta a német szakember. “2006-ra azt a célt tűztük ki magunk elé, hogy megszerezzük első pontjainkat. 2007-re az első dobogós hely volt betervezve, míg 2008-ra az első futamgyőzelem.”

“Az idei évre pedig a világbajnoki cím megszerzése van beiktatva. Eddig minden célunkat elértük, így nincs okunk arra, hogy azt gondoljuk, nem sikerül majd elérnünk utolsó és egyben legfontosabb célunkat. Mindent megteszünk azért, hogy harcba szállhassunk a két nagy csapattal, és azokkal, akik esetleg még csatlakoznak az élmezőnyhöz.”

Maradj még, olvasd el ezeket is!

Kapcsolódó cikkek

Friss hírek

 

 

 

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!